A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában Zugló polgármestere.
“Bárki is győz a miniszterelnöki előválasztáson, támogatni fogom az Orbán és a Fidesz elleni küzdelemben. Hiszem, hogy nem pusztán egy korrupciómentes, hanem egy igazságosabb Magyarországra van szükségünk. Pályafutásom 20 éve során mindig is baloldali, szociáldemokrata politikát folytattam, és most is azt a jelöltet támogatom, aki ezt képviseli: Dobrev Klárát” – mondta el Zugló polgármestere, aki hétfőn hivatalában fogadta a DK miniszterelnök-jelöltjét.
Horváth Csaba azt is kiemelte, hogy Dobrev Klára az Európai Parlament alelnökeként a leginkább beágyazott az európai politikában, ez is nagyon fontos szempont akkor, amikor szerinte Orbán Viktor elkezdte kivezetni az országot Európából, ahova “pedig tartozunk és tartoznunk kell”.
Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy jövő áprilistól az ő kormánya partnere lesz az önkormányzatoknak, így Budapestnek és Zuglónak is, és kompenzálni fogja azokat az elmúlt évek igazságtalan fideszes elvonásaiért. Külön kifejezte elkötelezettségét Zugló fejlődése, többek közt a zuglói Városközpont felépülése mellett. A miniszterelnök-jelölt megköszönte Horváth Csaba támogatását.
“Nagyon hiszek abban, hogy a baloldali progresszív politikának nem csak jelene, hanem jövője is van” – mondta Dobrev Klára. “Magyarországnak erős baloldali politikára van szüksége. A Fidesz politikája egyszerre gazemberség és gonoszság. Gazemberség, mert soha nem volt még ennyire korrupt kormánya az országnak, ezért le kell bontanunk Orbán rendszerét. Azonban ha le is bontjuk, akkor is ott marad még a gonoszság, mert a Fidesz úgy gondolja, hogy neki nincs dolga azokkal, akiknek kevesebb pénzből kell megélniük. Nekünk elsősorban velük van feladatunk. Ebben is egyetértünk Polgármester úrral.”