Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Inspiráló fotók érkeztek Erdélyből

Az erdélyi székhelyű KopiaKollektíva Egyesület kortárs fotóművészeinek kiállítása nyílt meg a Zuglói Civil Házban. Piti Marcell, Kerekes Emőke, Gueth Péter különleges látásmódot tükröző képeinek hangulatát DP Morgan zenéje színesítette.

A Havadtő nevű Maros megyei településen élő alapítók, Kerekes Emőke fotográfus és Balla Zoltán operatőr – barátok és közeli ismerősök támogatásával – azzal a nemes céllal hozta létre az egyesületet egy évvel ezelőtt, hogy elvigyék a kortárs fotóművészetet, videoművészetet olyan falvakba, kis településekre, ahol az ott élő emberek a művészettel alig találkoznak, vázolta fel Piti Marcell az egyesület misszióját.

Fotó: Balogh Róbert

Gueth Péter teológus, író, akinek képei szintén szerepelnek a kiállítás anyagában hozzátette, hogy a fotográfia, a filmművészet mellett az irodalom is helyet kap ezeken az összművészeti eseményeken. Vida Gábor író – az egyesület támogatója és több erdélyi kiállítása védnöke – gondolatait idézve pedig így foglalta össze a KopiaKollektíva törekvéseit:

– A nagyvárosi alkotók ötleteket, inspirációt meríteni jönnek ezekre a vidékekre. Majd az itt született alkotásokat, fotókat, irodalmi műveket elviszik szerte a világba, ahol híressé válnak – mondta. – Itt az ideje, hogy ezek az alkotások visszataláljanak a forrásvidékükre.

A tárlat január végéig minden hétköznap látogatható.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Nagyítás
Kontraszt