Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ismertették a Nyugat-Zugló közlekedésfejlesztési terveit

A Zuglót is érintő kormányzati fejlesztéstervezet véleményezése, az E-Co-Housing projektbe bevont bérlakás korszerűsítési pályázatának kiírása, a sztrájkoló pedagógusok támogatása – ezekről is döntött a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén.

Az ülés megkezdése előtt a testület egy perces néma felállással emlékezett meg Göncz Árpád volt köztársasági elnök születésének 100. évfordulójáról Hevér László György kezdeményezésére. Várnai László képviselő (CivilZugló Egyesület) napirend előtti felszólalásában Janicsák István megbízásáról és a zuglói Városközponttal kapcsolatos lakossági konzultációs kérdőívről kérdezte a polgármestert.

Horváth Csaba polgármester (MSZP) válaszában kiemelte: polgármesterként ő a kultúráért felelős személy a városvezetés részéről. Ezen funkciójában kérte fel az ötletekben bővelkedő, a kulturális tevékenység szervezésében több évtizedes tapasztalattal rendelkező Janicsák Istvánt, Zugló Díszpolgárát, hogy dolgozza ki a kerület kulturális koncepcióját, aminek a megvalósításába is be kívánta vonni a szakembert. Miután kiderült, hogy Janicsák István Gattyán György Megoldás Mozgalma színeiben indul az országgyűlési választáson, politikai szerepvállalása miatt a jelenlegi helyzetben aktualitását vesztette a további együttműködés. Janicsák István megbízási szerződés alapján dolgozott, feladatát a megállapodásban rögzítettek szerint, határidőre teljesítette.

A konzultációs kérdőív kapcsán a városvezető kifejtette: a zuglóiak már értesülhettek az önkormányzat Városközpont létesítésével kapcsolatos terveiről. Az elmúlt időszakban a témában a lakosságnak és a piaci árusoknak is tartottak fórumot, ahol az érdeklődők minden kérdésre választ kaptak, velük minden problémát megbeszéltek. Ezen túlmenően a Zuglói Lapok és az önkormányzat honlapja is rendszeres tájékoztatást adott az elképzelésekről. Ezen túlmenően a konzultációs kérdőívhez pontos tájékoztatót csatoltak a fejlesztésről. A kérdések korrektek a válaszadóknak pedig minden információ a birtokukban van véleményük kialakításához.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Kormányprojekt véleményezése

A képviselő-testület megtekintette a Speciálterv Építőmérnöki Kft. prezentációját, amely a kormány Zugló nyugati részén tervezett fejlesztési elképzeléséről adott tájékoztatást, majd véleményezte az elgondolást. A Budapesti Fejlesztési Központ által kezdeményezett fejlesztést ismertető előadásból kiderült, a koncepció szerint Zugló és Angyalföld között új villamos, trolibusz, közúti, kerékpáros valamint gyalogos útvonalak létesülnek és vasúti átszállópont is épül. A fejlesztés célja nem az átmenő forgalom növelése, hanem a kerületek közötti közlekedési kapcsolat bővítése. A terv két legfontosabb eleme a Mexikói úti metróvégállomásnál helyet kapó nagy kapacitású parkolóház, illetve Rákosrendező vasútállomás felett megvalósuló híd.

A testület egyetértett azzal, hogy Zugló és Angyalföld között a Szegedi útnál, Rákosrendező fölött vasúti felüljáró épüljön, azonban a grémium több javaslatot is megfogalmazott az elképzelés kapcsán. A testület többek között azt ajánlotta, hogy a villamospálya füvesítettek legyenek, a Millenniumi Földalatti Vasút (MILLFAV) vonalát a Nagy Lajos király útjáig hosszabbítsák meg. A testület azt is kezdeményezte, hogy az új vasúti felüljáró tengelyvonala a Nagy Lajos király útja egyenes folytatása legyen, a Kacsóh Pongrác útról befelé haladva ne lehessen lekanyarodni a zuglói utakra és a Nagy Lajos király útját a Bosnyák térig építsék át.

Emellett a képviselő-testület indítványozta azt is, hogy az urbanisztikai tanulmány részletesen foglalkozzon Rákosrendező későbbi fejlesztésének infrastrukturális kérdéseivel, illetve az átterhelődő átmenő forgalom kizárására legalább a Thököly út és a Rákospatak vonaláig készüljön forgalomtechnikai beavatkozásokat megalapozó közlekedésvizsgálat is.

A vitában Vida Attila képviselő (LMP) kifejtette: az elképzelés üdvözlendő, azonban a részletek még homályosak. Félő, hogy egy jobban használható út nagyobb forgalmat generál. Emellett a beruházás akár része is lehet az állami tulajdonban lévő Rákosrendező későbbi hasznosításának, ami több tízezres lakosságszám növekedéssel járhat.

Várnai László kérdésére válaszolva a Speciálterv Kft. képviselője azt mondta: tervezetben két parkolóról van szó, az egyik a Mexikói útnál a jelenlegi helyén épül, míg a másik az újonnan létrejövő közlekedési csomópontnál. A megépülő híd mellett lesz a 3-as villamos megállója, a vasúti átszálló hely és van olyan elképzelés is, hogy idevezetik a MILLFAV-ot is.

Horváth Csaba úgy vélte, a P+R parkolókat a város határán kellene felépíteni, ahonnan a MILLFAV leágazása biztosítaná a városba jutást.
Mindezek a tervek egyelőre kezdeti stádiumban vannak, 2023-ra várható a tervezés engedélyeztetésének megindítása.

Bérlakás-felújítási pályázat

A testület arról is döntött, hogy az Európai Uniótól elnyert támogatással megvalósuló E-Co-Housing projektbe bevont Mexikói út 11/B. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérház felújítására nyílt, feltételes pályázatot ír ki, és biztosítja a 85,5 millió forintos önrészt.

A képviselő-testület 2021 októberében határozott arról, hogy E-Co-Housing projekt keretében a Gizella út 14–16. alatti ingatlanra tervezett épület kivitelezését nem tenderezteti meg, mert az önkormányzat nem tudja biztosítani az építőipari árak jelentős emelkedése miatti 700 millió forintos többletforrást.

A városvezetés az Európai Bizottság UIA Programjának Igazgatóságától kérte, hogy nyújtson többlettámogatást a Gizella úti építkezéshez, illetve járuljon hozzá a projekt befejezési határidejének a meghosszabbításához. Az UIA Program Igazgatósága a kérést elutasította, de jelezte, hogy nyitott más, alternatív megoldásokra a program befejezése érdekében. Az önkormányzat ezt követően határozott úgy, hogy a Mexikói út 11/B. alatti ingatlan korszerűsítésével valósítja meg a projektet, ahol akár 16 lakás is kialakítható, ha az ingatlanon belül nem szükséges parkolóhely kiépítése.

A vitában Szabó Rebeka alpolgármester (Párbeszéd) kiemelte, a szoros határidő miatt kell a felújítási a pályázatot kiírni, ami azért feltételes, mert még nem érkezett meg az UIA Program Igazgatósága állásfoglalása, ami február 22-re várható. A megoldást jó ötletnek tartó Vida Attila kérdésére válaszolva, az alpolgármester azt mondta: nagy esély van a projekt jóváhagyásának, a kivitelezésnek nincs jelentős költségvetési kockázata.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Sztrájkoló pedagógusok támogatása

Képviselő-testület még arról is döntött, hogy a pedagógusok január 31-én megtartott két órás figyelmeztető sztrájkjában résztvevő 148, a Zuglói Egyesített Óvodával jogviszonyban álló dolgozó munkabér-kiesését az önkormányzat a kerületi sztrájkbizottsággal kötött megállapodás alapján kompenzálja. Az ellentételezésre a képviselők bruttó 642 523 forint plusz járulékot szavaztak meg.

A képviselők nem támogatták, hogy a Csertő utca 6–8. és 12–14. közötti leromlott állapotú sportpálya helyén parkolóhely és fitneszpálya létesüljön. A testület ugyancsak elutasította – többségében tartózkodással – a faültetésre, illetve az I. Zuglói Európa Hét és a Rákosfalva 150! elnevezésű rendezvények támogatására benyújtott előterjesztést is. A grémium jelezte az elutasítás technikai jellegű, mert ezekkel az indítványokkal célszerűbb megvárni a 2022-es költségvetés elfogadását.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb