Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Jó úton halad Zugló klímastratégiája

Gőzerővel készül Zugló közösségi klímastratégiája. Azt követően, hogy az Európai Unió által támogatott és finanszírozott program résztvevői június második felében – az akkori egészségügyi helyzethez igazodva – online workshopot tartottak, augusztus 31-én már személyesen is tanácskoztak a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.

– Az első találkozón nagyon sok probléma, érték és ötlet merült fel – mondta Szabó Rebeka alpolgármester -, amelyeket akkor megbeszéltünk. A Rákos-patak ügyében például már konkrét lépések is történtek, hiszen az egyik szakasz revitalizációjának közbeszerzése nemrég lezárult, így ott hamarosan el is kezdődhet a munka.

A Rákos-patak csak az egyik téma volt a sok közül, amely a júniusi online workshopon felmerült. Szó volt még többek között a közlekedésről, a természeti és épített környezetről, a társadalmi és civil életről, a partnerségekről, az önkormányzatról, a gazdaságról, illetve a közüzemi szolgáltatásokról is. Fleisz Bálint projektmenedzser elmondta, a második, személyes workshopon már nem a problémák felvetésén és a helyzet értékelésén, hanem az erre kijelölt célok megfogalmazásán volt a hangsúly.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

– Gyorsnak és hatékonynak kell lennünk annak érdekében, hogy jövő tavasszal már konkrét lépéseket tehessünk a megoldás felé – tette hozzá Fleisz Bálint. – Célunk, hogy Zugló időben tudjon reagálni a klímaváltozásra.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb