Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kerekasztal a civil pályázati lehetőségekről

A civil szervezeteknek nyújtott önkormányzati támogatások és a segítségre szoruló gyerekek patronálása volt a fő téma a csütörtöki civil kerekasztal-megbeszélésen.

A tavalyi évhez képest egymillió forinttal több, összesen mintegy 19 millió forint önkormányzati támogatásra pályázhatnak a zuglói civil szervezetek, egyesületek, alapítványok – tájékoztatta a jelenlévőket Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok, a kerekasztal elnöke. Változás továbbá, hogy idén a pályázati összeg 40 százaléka fordítható utazási költségre. Sokacz Anikó felhívta a figyelmet a pályázati határidő (április 18.) betartására, és arra, hogy könyvelési, valamint fénymásolási díjra nem kérhetnek pénzt, mert azok a szolgáltatások ingyenesen elérhetőek a Zuglói Civil Házban.

A pályázatokat elbíráló Köznevelési, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke, Lévai Sándor elmondta, idén arra törekednek, hogy a civil szervezetek hamarabb megkapják a támogatást, emellett kérte a kerekasztal résztvevőit, hogy figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket, ha kell, kérjenek segítséget, és határidőig adják le az előző évi elszámolást, mert aki nem teszi, az ebben az évben nem támogatható. A 19 millió forinton felül kisebb összeggel is segítheti a civilek munkáját a bizottság.

Hevér László György önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a Szociális bizottságnak is van egy keretösszege, amelyből kisebb pénzösszeggel segíti a zuglói, szociális tevékenységgel foglalkozó szervezeteket. A bizottság elnökeként megjegyezte, gyereknapon és Mikulás napon minden évben ünnepséget szerveznek a rászoruló gyerekeknek.

A Zuglóiak Egymásért Alapítvány képviseletében Drevenka Monika hangsúlyozta, még mindig pályázhatnak hozzájuk zuglói, rászoruló tehetséges diákok (21 éves korig).

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb