Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Lakossági online fórumot tartottak a Zugló és Angyalföld közötti közlekedésfejlesztésről

Online fórumon mutatta be a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a Rákosrendező vasútállomás felett átívelő Szegedi úti felüljárót és az ahhoz kapcsolódó közúti-, kerékpáros- és gyalogos hálózat, valamint a 3-as villamos meghosszabbításának, illetve a Mexikói úti metró végállomáshoz és az M3-as bevezetőjéhez tervezett P+R parkolóházak tanulmányterveit. A vitába bekapcsolódók a projektről kérdéseket tehettek fel a BFK munkatársainak.

A tanulmánytervet Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója ismetette, aki elmondta: a Szegedi úti felüljáró megépítésének ötlete nem új keletű, már 1983-ben felvetődött a Nagy Lajos király útja folytatásának vasút fölötti átvezetése. A most napirendre került projekt szerepel a Városligeti Építési Szabályzatában, a Fővárosi Közfejlesztési Tanács, illetve a kormány határozatában is. Utóbbi azzal bízta meg a BFK-t, hogy készítsen tervet a Hősök tere teljes gépjárműmentesítésére, valamint összesen 1500 férőhelyes P+R parkolóház létesítésére a Róbert Károly körút–Kacsóh Pongrác úti csomópontban és a Mexikói úti metróállomásnál. Ezen túlmenően a kabinet azt is feladatul szabta, hogy a BFK készítse el a Rákosrendező pályaudvar fölött Zuglót Angyalfölddel összekötő új, villamospályás közúti híd és az új gyűrűs szakasz útkapcsolati tervét.

A vezérigazgató szerint a projekt célja, hogy közvetlen összeköttetés létesüljön a XIII. és a XIV. kerület között, amely lehetőséget ad a mai utazások lerövidítésére és így a Hungária körúton felszabaduló kapacitás elvezetheti a Kós Károly sétány forgalmát.

Vitézy Dávid kihangsúlyozta: a tervezetnek nem célja, hogy az M3-as bejövő forgalmát, illetve a Hungária körút átmenő forgalmát a lakóterületre tereljék.

A vezérigazgató arra is kitért, hogy a főváros és az érintett kerületek egyaránt támogatják a fejlesztést. A Szegedi úti szimmetrikus hídnak 2×1 és 2×2 sávos tervezete is készült. Mindkettőn van irányhelyes kerékpársáv és gyalogos közlekedési lehetőség is, a villamossínek pedig középen futnak. A zuglói és az Angyalföldi önkormányzat a 2×1 sávos, míg a főváros a 2×2 sávos változatot támogatja. A híd olyan kialakítású, hogy csatlakoztatható a jelenlegi vasútállomáshoz és a várható vasúti fejlesztéshez is. Illeszkedik továbbá Rákosrendező lehetséges távlati beépítéséhez és lehetőséget ad a Millenniumi földalatti vasút meghosszabbításához is.

A fejlesztés alapvetően a Béke teret, a Reitter Ferenc, a Tatai, a Dévényi és a Vágány utcát, illetve Rákosrendezőt, a Szőnyi és a Mexikói utat, az M3-as bevezető szakaszát, a Kacsóh Pongrác úti felüljárót, valamint a Nagy Lajos király útját és a Czobor utcát érinti. A kivitelezési tervek várhatóan 2023 második negyedévére készülnek el.

Dienes János, a XIV. kerület főépítésze kijelentette, Zugló vezetése támogatja a fejlesztést, azonban a képviselő-testülete 12 pontból álló ajánlást fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban. Ezek között szerepel a füvesített villamospálya létesítése, amelyet Zugló építési szabályzata is előír. A főépítész arról is beszélt, hogy a kerület a tervezett 140 méteres fesztávú hidat túlzónak tartja, ami a rávezető utakkal együtt 1 kilométer hosszú és szétszakítja az észak déli területet. A városvezetés szerint a parkolóházak is túl nagyok, nem illeszkednek a városszövetbe, ráadásul behozzák a városba az agglomerációból érkező járműveket. Az önkormányzat a Kacsóh Pongrác úti felüljáró helyén szintbeni kereszteződést szeretne, mert így nőne a zöldterület. A Millenniumi Földalatti Vasutat pedig a fejlesztés keretében legalább a 3-as villamosig meg kellene hosszabbítani.

Massányi Katalin, a XIII. kerület főépítésze felszólalásában kifejtette: Angyalföld képviselő-testülete csak akkor támogatja a tervezet megvalósulását, ha teljesülnek írásban rögzített elvárásai. Ezek között szerepel, hogy az M3 forgalma ne jelenjen meg a Szegedi úton, a felüljáróra való felhajtást forgalomtechnikai eszközzel korlátoznák és az új műtárgy kizárólag a két kerület közötti kapcsolatot szolgálja. Ezen túlmenően az is feltétel, hogy a Kacsóh Pongrác úti felüljáró átépítése előzze meg a Szegedi úti átkötés elkészítését. A XIII. kerület nem támogatja a 3-as villamos sínjeit a Béke térnél tovább vezetni, és szeretnék azt is, ha a Szegedi úti felüljárót minél jobban eltolnák a meglévő lakóháztól.

Vitézy Dávid a feltett kérdésekre válaszolva aláhúzta, a tervezésnél igyekeznek figyelembe venni minden elvárást és a fórumon elhangzottakat is. Az építendő műtárgy csak ívhíd lehet, mert a vágányok közé nem tehetők pillérek. Rákosrendező beépítési elképzeléseiről nincsenek információi, azonban tanulmányterv elkészítésénél maximális beépítéssel számoltak.

A vezérigazgató hangsúlyozta: városon belül nem szokás és nem is lehet zajvédő falat építeni villamospálya mellé, mert az átjárhatatlanná tenné az utat. A lakossági fórumon elhangzottak, illetve a fővárossal és az érintett kerületekkel folytatott egyeztetés alapján letisztult koncepciót hamarosan közzéteszik. A tavalyi területbejárásról több csatornán is értesítették az érintett részeken élőket, az eseményen bárki részt vehetett. A számítógépes szimulációk alapján nem indokolt a Mohács utcai csomópontban közlekedési lámpát létesíteni.

Mint Vitézy Dávid kifejtette: az eredeti elképzeléstől eltérő út nyomvonala nem drágítja meg a projektet. Az új útvezetés célja, hogy a létesítmény a zajcsökkentés érdekében minél távolabb kerüljön Greenside lakópark házaitól.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a vasúti átszállóhely tervezése és megvalósítása nem része a projektnek. A P+R parkolóktól megfelelő gyalogút vezet majd a tömegközlekedési eszközök megállóhelyeihez. A villamos okozta zaj csökkentésére a legmodernebb technológia alkalmazásával csendes pályát építenek ki.

Vitézy Dávid egyetértett azzal, hogy a Nagy Lajos király útjára ráfér a fejlesztés, de az csak az Erzsébet királyné útjáig része a projektnek. A Rákosrendezőn található műemléképületeket pedig az építkezés során igyekeznek megóvni.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb