Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Még több idős zuglói ellátása a cél

Május elsejétől Tóth Józsefné irányítja a Zuglói Szociális Szolgáltató Központot. A szakember több mint tíz éve dolgozik a központban, idén pedig úgy gondolta, megpályázza az intézményvezetői pozíciót, amit végül meg is nyert. Célkitűzései pedig nem kisebbek, mint az, hogy még több idős zuglóiról tudjanak gondoskodni. 

Tíz évvel ezelőtt bezárt az idősklub a Füredi úti lakótelepen, emiatt a környéken élő nyugdíjasok csak többszöri átszállással vehetnek részt a Zuglói Szociális Szolgáltató Központ valamelyik másik klubjának foglalkozásain. Ezért Tóth Józsefné többek között azért dolgozik, hogy azon a kerületrészen is működhessen egy aktív, nyüzsgő közösség, és újra fogadhassa idősklub a szépkorúakat a Füredin.

– A másik, távlati célom, hogy létrehozzuk a demens idősek nappali intézményét – tette hozzá az új intézményvezető. – A demencia egyre több embert érint, és az elmúlt időszakban egyre gyakrabban szembesültünk azzal, hogy a családok sehol sem tudják elhelyezni a betegséggel érintett hozzátartozóikat. 

Tóth Józsefné kiemelte, a közelmúlt eredményei – egyebek mellett az, hogy megötszörözték az ellátottak számát – csakis a jó közösségnek, a kiemelkedő csapatnak köszönhetők. Mint fogalmazott, a nyugdíjasok között szájról szájra járt a hír, bátran ajánlották őket egymásnak az idősek. A vezető egyébként nagyon büszke arra, ahogyan munkatársai helytállnak a járvány ideje alatt, és hálás azért, amiért az önkormányzat mindig partner abban, hogy az intézmény fejlődjön. 

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb