Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Meghallgatták a zuglóiakat

Közmeghallgatást tartott Zugló képviselő-testülete. Az eseményen megjelent kerületi lakosok kérdéseket tehettek fel a városvezetésnek, illetve elmondhatták észrevételeiket és javaslataikat a közösséget érintő ügyekben.

Az érdeklődők a közmeghallgatásra beérkezett kérdésekre válaszoló Horváth Csaba polgármestertől megtudhatták, hogy a Thököly út a főváros tulajdonában van, rossz állapotú külső szakaszának jelenleg nem tervezik a felújítását. Korábban volt egy olyan elképzelés, hogy a Thököly út külső részének a rekonstrukciója a metró Bosnyák térre vezetése során valósul meg a kéregalatti vasút kiépítésével. Miután a metró ezen irányú fejlesztése elmaradt az útfelújítás sem történt meg. Zugló vezetése elkötelezett a 4-es metró meghosszabbítása mellett. Ennek megtárgyalása ügyében a polgármester levélben fordult Lázár János építési és beruházási miniszterhez, de időpontot még nem kapott.

A városvezető válaszából az is kiderült, hogy az önkormányzatnak nincs köze a Francia úti garázsok lebontásához. A városházának a MÁV-val nincs semmilyen szerződése a területre vonatkozóan. Ami a Francia úton történ az a vasúttársaság a bérlők ügye.

A Tatai út Futár utcánál létesítendő gyalogátkelőjére vonatkozó kérésről szólva a polgármester kiemelte: Zugló felvette a kapcsolatot a XIII. kerületi önkormányzattal, hogy egyeztessenek a megvalósítás közös teherviseléséről.

Rózsa András az írásban feltett kérdésekre reagálva elmondta: október elején tárgyalt Rózsa Magdolnával a Tükörkép Műhely újranyitásáról. Több lehetőséget is áttekintettek és várhatóan még az idén elkészülhet a megállapodás tervezet, amely jogilag és gazdaságilag megfelel az önkormányzatnak, illetve a Test- és Lélekszépítő Alapítványnak is.

Az alpolgármester a környezetvédelem témakörében feltett kérdések kapcsán kihangsúlyozta, Zuglónak nem főtájépítésze, hanem főkertésze van. A kerület klímastratégiáját 2021 nyarán fogadta el a képviselő-testület, melynek intézkedési tevéből már megvalósult a kerékpáros infrastruktúra, illetve a csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztése, a Rákos-patak klímaadaptív revitalizációja, a Virágzó Zugló és a komposztáló program. Zugló pénzügyi helyzete függvényében igyekszik tenni a klímavédelemért, azonban a válság okozta forráshiány miatt a stratégia egyes elemeinek a megvalósítás eltolódik.

Rózsa András aláhúzta, Zugló elszánt a zöldfelületei védelmében. Az önkormányzat telkeinek csak kis százalékát értékesíti. A városvezetés elkötelezett a zöldterületek megőrzése és bővítése mellett, azt viszont tudni kell, hogy sok telken korábban is épület állt és jellegénél, elhelyezkedésénél fogva nem alkalmas parknak. Minden zuglói ingatlanra, csak a hatályos jogszabályok betartásával lehet bármit is építeni. A telekeladásból befolyt összeget kizárólag fejlesztésre fordíthatja az önkormányzat. A kerület építési szabályzata egyébként meglehetősen szigorú, most kerül sor a felülvizsgálatra.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

A budapesti kerékpárhálózat kialakításáról érdeklődő kérdésekre felelve az alpolgármester kifejtette: fejlesztése a főváros hatáskörébe tartozik. Jelentős eredmény a kerékpáros főhálózati terv elkészítése. Ez jelöli ki, hogy mely elemek fejlesztése élvez prioritást. A kerékpáros főhálózat bővítése elsősorban a fővárosi útfelújítási program részeként valósul meg. Zuglóban számottevően előremozdultak a kerékpározás feltételei a Róna utca és a Mogyoródi út felújításával, illetve további javulás várható a Vezér út rekonstrukciójának a befejezésével.

Hajdu Flórián alpolgármester az Öv utca 137. szám alatti ingatlan vonatkozó kérdésre elmondta: az építtető és az önkormányzat között nincs semmilyen közműre vonatkozó megállapodás, azt a beruházó csak a közműcéggel köthet. Építési ügyekben az önkormányzat már nem illetékes, építéshatósági hatáskörrel Budapest Főváros Kormányhivatala rendelkezik. Az önkormányzat nem rendelhet el épületbontást.

Dr. Tiba Zsolt jegyző a választott személyek lakhelye után érdeklődőknek azt mondta, nyilvánosak a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők elérhetőségei, akik kíváncsi rá, hogy ki hol lakik, vegye fel velük a kapcsolatot és kérdezze meg tőlük.

A Mogyoródi úti sportpálya port árasztó parkolója ügyében érkezett kérdéssel kapcsolatban Horváth Zsolt alpolgármester kijelentette: a terület mintegy 10 éve került a főváros tulajdonába. Akkor született terv arról, hogy a Mogyoródi utat 2×2 sávosra bővítik és az út ezen a területen is áthalad. A fejlesztés elmaradt, nem tudni mikor kerül újra napirendre. Az önkormányzat a jövő év első felében igyekszik megoldani, hogy megszűnjenek a területen az éjszakai driftelések és pormentes legyen a parkoló, erre már megvannak az elképzelések.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb