Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mozgásban a kerület

Tizenharmadik  alkalommal rendezték meg a kerület legnagyobb sporteseményét, a Patak-parti futást, amely az évek során egy rangos és népszerű sportfesztivállá nőtte ki magát.

A jó időnek köszönhetően több százan sportoltak a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. által szervezett rendezvényen, szombaton. A klubház, a színpad és a csaknem harminc sátor által kínált lehetőségek bejárása önmagában is komoly sportteljesítménynek számított, de a sporttelep központi épületét is ezen a rendezvényen vehette először birtokba a nagyközönség.

A Zuglói Sportfesztiválon a hagyományoknak megfelelően délelőtt a futóversenyeken volt a hangsúly. A sort a 3-10 éves gyerekek 300 méteres futása nyitotta, majd az 1000 és a 2000 méteres középtáv következett, legvégül a “király kategóriának” számító 5 km-es futóverseny zajlott. Ez utóbbi kategóriát a nőknél Almási Éva, a férfiaknál pedig Varga Dániel nyerte. A második helyen végzett Mátyus Csaba úgy érte el ezt a helyezést, hogy nem sokkal korábban 2000 méteren is ezüstérmes lett.

Fotó: Balogh Róbert

A futóversenyek között akadt egy rendhagyó szám is. Az OTP Nagy Lajos király úti bankfiókjának dolgozói egy-egy vak vagy látássérült futót kísértek végig az 1100 méteres távon.

A futóversenyeken csaknem ötszázan vettek részt. A mozgósításból néhány kerületi oktatási intézmény is kivette a részét, a Munkácsyból és az Álmosból például összesen 300-an jöttek. A szervezők idén is mozgósítási versenyt hirdettek, és a legtöbb futót akkreditáló intézmények 100, 60, 40, 30, 20 és 10 ezer forintos sportszervásárlási utalványt nyertek.

A nyertesek és helyezettek a díjaikat Szekeres Pál paralimpiai bajnoktól és Szatmáry Kristóf XIV-XVI. kerületi országgyűlési képviselőtől vehették át. A futás mellett a sportos programok közé tartozott még zuglói egyesületek, a BVSC-Zugló, a KSI SE és az MTK-Budapest több szakosztályának, illetve néhány küzdősportklub bemutatkozása is. A délután folyamán azonban egyre inkább a kulturális programokon volt a hangsúly. A közönség mások mellett az Alma Együttessel, DJ Dominique-kal és Radics Gigivel is találkozhatott.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb