Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Nyílt levél Lázár Jánosnak

Tisztelt Lázár János!

Megdöbbentve olvastam a napokban azt a nyilatkozatát, amely szerint míg Magyarországon 600 ezer ember életét mentették meg a keleti vakcinák, addig 20 ezer honfitársunk az uniós vakcinák hiánya miatt halt meg. Kerestem a kifejezést az ön szavaira, de sajnos nem találtam mást, csak azt, hogy ez aljas és gonosz hazugság.

Önnek tudnia kell és pontosan tudja is, hogy a nyugati vakcinák adják a gerincét a hazai oltási programnak, az uniós beszerzésű oltóanyagok tehát döntő szerepet játszanak abban, hogy kedden elértük a 2,5 millió beoltottat. Ugyanakkor teljesen feleslegesnek tartom a nyugati és a keleti vakcinákról szóló vitát, hiszen világosan látszik, hogy az a jó vakcina, amit beadnak.
Az Ön pártja és kormánya tavaly hosszú hónapokig állította, hogy a járvány elleni védekezés sikerét a halálozások számában mérik. Márpedig a lakosságarányos halálozások tekintetében a világ országai közül Magyarországon az egyik legrosszabb a helyzet, az Orbán féle fideszes járványkezelés tehát még az Önök saját mércéje szerint is csúfosan megbukott.

Ennek nem kellett volna így lennie. Az Orbán-kormány valamilyen értelmezhetetlen, pitiáner, politikai megfontolásból az oltási program kezdete óta képtelen érdemben bevonni az önkormányzatokat a szervezésbe. Mi, önkormányzati vezetők, köztük személyesen én is az elmúlt hónapokban többször is felajánlottuk a segítségünket az oltások megszervezésében, de a kormány még válaszra sem méltatott minket.

A kormány védhetetlen döntésének ára immár emberéletekben mérhető. A Fidesz az elmúlt évtizedben módszeresen leépítette az egészségügyi ellátórendszert, a közelmúltban a még megmaradt orvosok és egészségügyi dolgozók közül újabb ezreket kényszerítettek a pálya elhagyására, a Kásler-féle egészségügyi kormányzás pedig egy vicc, amin nem nevet senki.
A világ egyik legrosszabb járványkezelése mellett az a minimum, hogy Önök illő szerénységgel mindent megtegyenek azért, hogy minimalizálják a saját maguk okozta károkat. A saját alkalmatlanságukért Brüsszelt vagy épp az ellenzéket és az önkormányzatokaz bűnbaknak kikiáltani nem más, mint visszataszító pofátlanság.

Éppen ezért kérem, hogy a jövőben a nyilatkozatai során kerülje a fentihez hasonló, színvonal alatti mondatokat, ha pedig képtelen normálisan nyilatkozni, akkor jobb, ha meg sem szólal.

Üdvözlettel:
Horváth Csaba
Zugló polgármestere

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb