Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Omoljanak le az akadályok!

Második alkalommal rendezték meg a „Tégy egy lépést!” című esélyegyenlőségi napokat Zuglóban. A rendezvény helyszínei a kerület speciális intézményei, a Vakok Iskolája, a Mozgásjavító EGYMI, a Hallássérültek és a Gyengénlátók Általános Iskolája, a Bethesda Gyermekkórház, illetve a Városliget, azon belül pedig a Millennium Háza voltak.

A Bethesda Gyermekkórház a Vakok Iskolájával, a Mozgásjavító EGYMI-vel, a KórházSuli Alapítvánnyal, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével és a Millennium Házával közösen egy évvel ezelőtt, 2021 októberében nyitotta meg először kapuit a diákok és az érdeklődők előtt. Akkor a szervezők olyan programot álmodtak meg, amelyben az alapvetően zártan működő intézmények bepillantást engednek az életükbe. Ezt a két napos rendezvényen úgy oldották meg, hogy az első napon szervezett keretek között fogadták a regisztrált látogatókat (iskolai csoportokat), majd másnap kitelepültek a Millennium Háza köré, ahol zenével, gyerekműsorokkal egybekötött érzékenyítő programokat tartottak. Idén nagy változás az előző évhez képest, hogy az alapító intézmények mellett a siketek és gyengénlátók is bekapcsolódtak a programba, illetve sikerült az országos szövetségeket és az érdekvédelmi szervezeteket is a rendezvény mellé állítani.

– 1991-ben 16 évesen lettem kerekesszékes – mondta Dani Gyöngyi sokszoros paralimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes, kerekesszékes vívó, az idei rendezvény díszvendége. – Nagyon el voltam keseredve, de a nővérem azt mondta, ismer olyan kerekesszékeseket, akik képesek boldogan élni. Akkoriban még fel kellett kutatni ezeket az embereket. Ma már nincs erre szükség, hála az ilyen rendezvényeknek, amelyek képesek bizonyítani, hogy a fogyatékkal élő emberek ugyanolyan érzésekkel rendelkeznek, mint ép társaik. Ennek a rendezvénynek is az a célja, hogy omoljanak le az akadályok az épek és a fogyatékkal élők között.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Locsmándi Alajos, a Mexikói úti Mozgásjavító EGYMI vezetője elmondta, jelképes helyszíne ennek az esélyegyenlőségi hétvégének a Városliget, amelynek minden létesítménye és közparkja akadálymentesített. Ezeket ugyanis a kerület speciális intézményeivel egyeztetve építették vagy alakították ki.
– A tavalyi rendezvényünk tapasztalatai alapján kezdtük kiszélesíteni a partnerkapcsolatainkat – mondta Sorompó Anett, a Bethesda Gyermekkórház szociális és kórházpedagógiai osztályvezetője, a rendezvény megálmodója. – Itt azonban nem állnánk meg, jövőre még több szervezetet szeretnénk bevonni, illetve ebből a zuglói programból egy országos, sőt Kárpát-medencei roadshow-t is csinálnánk.

A 2022-es rendezvény első napján több mint háromszáz diákot fogadtak a zuglói gyermekkórházban és a speciális oktatási intézményekben, akik egyrészt az nevelési eszközökkel, speciális igényekkel, másrészt a fiatalokkal is megismerkedhettek. Másnap pedig egy koncerttel egybekötött családi napot tartottak a Városligetben.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb