Nyugdíjas óvodapedagógusokat köszöntöttek a Tücsöktanya óvodában június 6-án.
A hétfői ünnepségen a pedagógusok és a gyerekek közös műsorral kedveskedtek a meghívott vendégeknek. A nyugdíjas óvodapedagógusokat ma már országszerte köszöntik, a hagyomány azonban 23 évvel ezelőtt Zuglóból indult.
A program ötletgazdája, a Meseház óvoda vezetője, Rinyu Erika elmondta, a zuglói önkormányzatnak és a Magyar Óvodapedagógiai Egyesületnek köszönhetően évente kétszer köszöntik a nyugdíjas pedagógusokat.
“A kisgyerekekkel végzett munka fiatalítja az óvodapedagógusokat, akik nyugdíjasként is szerencsére aktívak maradtak, és emiatt mindig sokan jönnek a programjainkra. A jelenlétük azért is fontos, mert több évtizedes tapasztalataikra mind a mai napig nagy szükség van az intézményekben” – hangsúlyozta Szabó Rebeka alpolgármester, aki Hajdu Flórián alpolgármester társaságában vett részt a rendezvényen.