Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ovinap a Játékszínben

Első alkalommal rendezték meg a Játékszín Óvoda napját. A gyerekeket és szüleiket számos sport- és kézműves program várta május 26-án.

A megnyitót követően az ovisok táncbemutatójával indult a délutáni eseménysorozat. Előbb a Bozsik-program szakedzőinek irányításával játékos labdakezelési gyakorlatokat végeztek a gyerekek, majd a BVSC-Zugló kézilabda szakosztályának közreműködésével szivacskézilabda edzés következett.

A sportrendezvényekkel párhuzamosan a sátrakban kézműves foglalkozások várták az ovisokat, akik gyöngyöt fűzhettek, papírt hajtogathattak, játékokat készíthettek, az óvoda épületében pedig természetfotó kiállítás nyílt a Tanoncok elnevezésű fotóscsoport képeiből. A Játékszín nap táncházzal zárult, amelyhez a zenét az Áldás együttes szolgáltatta.

Fotó: Papp Dezső

Adamik Ildikó, a Játékszín Óvoda vezetője elmondta, az első ovinappal az volt a céljuk, hogy egy olyan sport- és kulturális délutánt tartsanak, amelyen a gyerekek a szüleikkel együtt vehetnek részt. “A Játékszín napon azt mutattuk be, hogy óvodánkban mit tekintünk értéknek” – hangsúlyozta az intézményvezető.

Az eseményen az önkormányzatot Szabó Rebeka óvodákért és Rozgonyi Zoltán sportért felelős alpolgármester képviselte. Szabó Rebeka nagyon fontos rendezvénynek nevezte az ovinapot, mert szerinte közösségépítő szerepe van. “Nemcsak csoportszinten, hanem óvodai szinten is összehozza a szülőket és az óvónőket” – magyarázta az alpolgármester, hozzátéve: az esemény jó alkalom arra, hogy a szülők és a pedagógusok kötetlenül beszélgethessenek, jobban megismerjék egymást.

“A játékszín Óvoda arról híres, hogy mindig nagyon jól szerepel az ovis olimpián” – emelte ki Rozgonyi Zoltán, aki szerint ez azért lehetséges, mert az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a sportra. Megjegyezte: az óvoda felvette sportprogramjai közé a szivacskézilabdát, így már körvonalazódik az együttműködés a BVSC-Zugló kézilabda szakosztályával, amely számára az óvoda az utánpótlás egyik forrása lehet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb