A rendszerváltás óta eltelt 31 év legnagyobb strukturális átalakításáról döntött a zuglói önkormányzat áprilisi online testületi ülésén. Augusztus 1-jétől a kerületben található 24 óvoda működését és működtetését egységes szervezet, az Egyesített Zuglói Óvoda fogja össze. Az átalakítástól szakmai fejlődést és hatékonyabb gazdálkodást várnak a döntéshozók.
A kerületi óvodahálózat átalakítása konszenzussal történt, a pártok fontosnak és támogathatónak tartották az ötletet. Ebben nagy szerepet vállalt Horváth Zsolt alpolgármester, akinek feladata az átalakítás kidolgozásának és levezénylésének koordinálása volt.
Az elmúlt tíz évben már kétszer próbálkozott a zuglói vezetés az óvodai rendszer átalakításával, de sikertelenül. A kudarc okát a teljes egyetértés hiányában kell keresni. Horváth Zsolt ennek megfelelően a 14 hónapig húzódó előkészítő munkálatok alatt mindenkivel tárgyalt, minden érdekeltet meghallgatott, és az átalakítás során megpróbált minden szakmai és politikai igényt figyelembe venni.
„A legfontosabb volt a szakma bizalmának elnyerése, az óvodavezetőkkel és óvodapedagógusokkal meg kellett értetni, hogy az átalakítás nem ellenük, hanem értük van. Ugyancsak fontos volt a szülői szervezet támogatása is. A Zuglói Szülők Közössége 2011-ben az akkor tervezett óvodabokrosítás miatt alakult. Tíz éve ez a közösség képes volt gátat szabni az erőből történő átalakítási szándéknak. Nekünk viszont sikerült együttműködnünk velük, ami nagy segítséget jelentett ebben a folyamatban” – érvelt Horváth Zsolt. A szülők és a gyerekek aligha vesznek észre bármit is az átalakításból. Az óvodák – egy kivételével – megmaradnak, s ezentúl tagóvodának fogják hívni őket. Megmaradnak az óvodavezetők (tagóvodavezetőként) és az óvodapedagógusok. És megmaradnak a jól ismert programok is az intézményekben. Ami változik: a tagóvodavezetőknek sokkal kevesebbet kell majd működtetési feladatokkal foglalkozniuk, ezt ugyanis az új apparátus veszi át. Az Egyesített Zuglói Óvoda központja a tervek szerint a Zöld Lurkók Óvoda épületében lesz, melynek munkálatai már el is kezdődtek.
Farkas Tibor Jánosné (Rózsa) 1986 óta dolgozik óvodapedagógusként Zuglóban. Ebből 25 évet a Zuglói Tihany Óvoda vezetőjeként töltött. Az önkormányzat őt bízta meg azzal, hogy a szervezeti átalakítást szakmailag levezényelje, és az Egyesített Zuglói Óvodát az első évben irányítsa. „A strukturális átalakításnak a gazdasági és finanszírozási hatékonyság növelése mellett szakmai előnyei is vannak. Eddig ugyanis a 24 kerületi óvoda meglehetősen elszigetelten működött. Az új struktúrában jobban tudnak majd működni a munkaközösségek is, és nagyobb hatékonysággal tudják megosztani egymással a tapasztalataikat” – mondta el Farkas Tibor Jánosné.
Az elmúlt években látszott, hogy drasztikusan csökken a gyereklétszám a kerületben – mondta Hevér György László, a Népjóléti Bizottság elnöke –, ezért mindenképpen át kellett alakítanunk a struktúrát. Ennek első lépése 2020-ban a Zugló-pótlék létrehozása volt, s ezzel a kedvezménnyel szerettük volna vonzóvá tenni a zuglói óvodai pályát. Ám a finanszírozás hatékonyságának és a szakmai fejlődés növelése érdekében a struktúrán is változtatnunk kellett.
A bizottsági elnök és Horváth Zsolt alpolgármester is egyetértettek abban, hogy a jó reform alapja a társadalmi egyetértés. Az önkormányzat csak akkor tud jó döntést hozni, ha azt a politikai pártok többsége, valamint a szakmai és a civil szervezetek is támogatják.
Még abban is sikerült egyetértenünk, hogy a jelenlegi gyereklétszám mellett egy óvoda, a Zuglói Napsugár Óvoda működtetését szüneteltetnünk kell – mondta Horváth Zsolt alpolgármester. – Sikerült valamennyi óvodás gyereket a szülők igényének megfelelő intézménybe elhelyeznünk, illetve valamennyi kollégánknak az óvodai rendszerünkben helyet találnunk.
Ezenkívül az épületet sem fogjuk elkótyavetyélni, öt évig ugyanis elidegenítési tilalom alatt áll majd – tette hozzá a bizottsági elnök. – Ahogy vége lesz a pandémiának, a lakosság megkérdezésével fogunk dönteni a hasznosításáról.
Szabó Rebeka köznevelésért felelős alpolgármester hozzátette, a strukturális átalakítás egyik nagy előnye, hogy olyan szakmai fejlesztésekre is sor kerülhet, mint az utazó gyógypedagógiai hálózat kialakítása, a sajátos nevelési igényű gyerekek hatékonyabb ellátása, illetve az óvodapszichológusi rendszer fejlesztése.
Az Egyesített Zuglói Óvoda augusztus 1-jétől kezdi működését, s ebben a „történelmi” átalakításban köszönet illeti Hernádi Ivánnét és Varga László Zoltánt is. A szakértők szerint az átalakításnak egy-két éven belül látható eredménye lesz. A munkának azonban koránt sincs vége, a szakmai stábnak a közeljövőben a Zuglói Herminka Óvoda Erzsébet királyné úti tagintézményének – romló állagára tekintettel – új telephelyre való költöztetését kell levezényelnie.