Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Polgármesteri beharangozó a január 29-i képviselő-testületi ülésről

Az új év első képviselő-testületi ülésén döntést kell hoznunk egy régóta húzódó ügyben: elfogadjuk-e a Bosnyák téri szörnyberuházás mögött álló cég ajánlatát.

Bár a csütörtöki ülés napirendjén számos fontos kérdés szerepel, a legfontosabb a Bosnyák téri monstrum beruházójának, a Bayer Constructnak az ajánlata. El kell döntenünk, belemegyünk-e vagy tovább harcolunk az igazunkért és a zuglóiak érdekeiért.

Mint mindig, amikor szóba kerül a Bosnyák téri szörnyberuházás ügye, most is el kell mondanom: ezt a monstrumot Zuglóban senki nem kérte, egyszerűen a kormány erőltette ránk. És nemcsak hogy ránkerőltette, hanem elvette minden jogkörünket, amivel megakadályozhattuk,vagy legalábbis emberléptékűvé alakíthattuk volna a beruházást. A beruházó és a magyar kormány emiatt a komplexum miatt nagyon sokkal tartozik a zuglóiaknak!

Balázs Attila, a Bayer Construct tulajdonosa ehhez képest tavaly év végi levelében még a korábbi ajánlatát is megfelezte, arra hivatkozva, hogy korábban felújították több kerületi iskola udvarát. Ezt mi köszönettel vettük, de mivel nem kértük, utólag sem tekintjük a kompenzáció részének, csupán önkéntes adománynak (abba ne is menjünk bele, hogy kinek az érdekeit szolgálta ez a munka).

A Bayer ajánlatában szerepel még egy új szakrendelő megépítésének a lehetősége az Örs vezér terén. Erre valóban szükségünk lenne, de a Bayer olyan konstrukciót kínál, amelyben az önkormányzatnak két ingatlant kellene átadnia a beruházónak – az egyik a jelenlegi szakrendelő -, hogy azon lakásokat építsen, aztán az egyik új épület alsó szintjére tenné a szakrendelőt.

A fentiek alapján két határozati javaslatot terjesztettem a testület elé: az első arra az esetre, ha a képviselők elfogadnák a Bayer ajánlatát, és a mindössze 1,5 milliárd forint kompenzációért cserébe mentesítenék a beruházót minden, a korábbi szerződésekben vállalt kötelezettség alól. A második arról szól, hogy folytatni kell a tárgyalásokat a beruházóval és az épületeket megvásárló Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, de a pénzügyi kompenzáció nem lehet kevesebb, mint 2,95 milliárd forint. Én ezt a második verziót fogom javasolni. Hiszem, hogy a kerület érdeke egy korrekt megállapodás, ezért amíg csak van lehetőség, érdemes tárgyalni!

Az MNV Zrt. szerepét szeretném külön is kiemelni. Miután ők lettek a tulajdonosok, illetve az egész beruházás az ő érdekeik szerint alakult (állítólag nekik volt szükségük ilyen sok irodára), meggyőződésem szerint nekik kell helytállniuk Zuglóval szemben is. Különös tekintettel arra, hogy az állami vagyonkezelő kifejezetten nehéz helyzetbe hozta a kerületet, tudatosan gyengítette a tárgyalási pozíciónkat.

Az eredeti előszerződésben ugyanis – ezt Hadházy Ákos országgyűlési képviselő perelte ki – eredetileg az szerepelt, hogy a Bayer csak akkor jut hozzá a vételár második részletéhez, ha megállapodott az önkormányzattal és megkötöttek egy úgynevezett településrendezési szerződést. Ezt a kitételt azonban később valaki valamiért kivette a szerződésből, amivel egészen konkrét kárt okozott Zuglónak. Ezért mindenképpen szükségesnek tartom előkészíteni az MNV elleni polgári- és büntetőjogi eljárásokat.

Rózsa András
Zugló polgármestere

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb