Gyermekvédelem, műfüves pályák, új orvosi rendelők és a szelektív hulladékszigetek problémái is napirendre kerülnek. És lesz Zuglóban egy apró Kolodko-szobor is!
Formalitásnak tűnhet, de szerintem a legfontosabb előterjesztés csütörtökön az önkormányzat gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézkedéseinek átfogó értékelése lesz.
A Kinisch Andrea és Hevér György alpolgármesterek által összeállított anyag részletesen felsorolja, hogy 2025-ben hány családot, hogyan és mennyivel segítettünk, hogyan működnek intézményeink, hogyan segítenek a civil szervezetek.
Ezúton is köszönöm minden, gyerekekkel foglalkozó munkatársunk és a civilek erőfeszítéseit, és azt tudom ígérni, hogy az önkormányzat a jövőben is megtesz mindent ezen a téren, ami csak erejéből és anyagi lehetőségeiből futja.
A testület dönteni fog arról is, hogy pályázatot nyújtsunk be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) műfüves pálya felújítási programjához. Összesen több mint 40 millió forintra lenne szükség a Hunyadi János, illetve a Jókai Mór Általános Iskola műfüves pályájának felújításához, ebből vállaljuk a 30 százalék önrészt, a többit az MLSZ-től szeretnénk elnyerni.
A kerület egészségügyi ellátásának fejlesztése érdekében tervbe vettük két új háziorvosi rendelő kialakítását a Csertő park 13-15., illetve az Ond vezér park 3-5. szám alatt. Mindkét épület önkormányzati tulajdon, de jelenleg egyik sem alkalmas rendelőnek. Csütörtökön a testület várhatóan megadja a tulajdonosi hozzájárulást, hogy megkezdődjön az átalakítások tervezése, így belátható időn belül új, modern rendelők várják majd az orvosokat és betegeket.
Egy évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy a Zuglóban található 19 szelektív hulladékgyűjtő szigetből nyolc működését szüneteltetjük – részben az alacsony kihasználtság miatt, részben pedig azért, mert vonzották az illegális szemétlerakást. Egy év után áttekintve a helyzetet ez jó döntésnek bizonyult. Most csütörtökön egy kicsit tovább lépünk, szüneteltetjük az Egressy út 73/C előtti papírgyűjtő működését, mivel a környékbeli kereskedők sajnos ott helyezik el a hulladékukat.
A legutóbbi testületi ülésen, április 30-án döntöttünk a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójának visszahívásáról. Most csütörtökön elindítjuk azt a folyamatot, ami az új vezető kiválasztásához vezet: mivel azt szeretnénk, hogy valóban tapasztalt és hozzáértő szakemberek jelentkezzenek, a pályázat pedig átlátható legyen, külső céget bízunk meg a toborzással és a jelentkezők értékelésével. A végső döntést ez alapján természetesen a képviselő-testület hozza majd meg.
Sokan ismerik és szeretik Kolodko Mihály szobrászművész Budapest-szerte fellelhető miniatűr alkotásait. Terveink szerint hamarosan Zuglóban is lesz egy ilyen – ha a testület megszavazza az erről szóló előterjesztést -, mégpedig a Bethesda Gyermekkórház kerítésén ül majd a “Gyógyuló nyúl”, amely az intézményben ápolt gyerekek érzéseit testesíti meg.
Rózsa András
Zugló polgármestere

