Döntöttünk a CO-érzékelők támogatásáról és a babacsomagokról.
Nagyon kellemes meglepetés ért ezen az ülésen, hiszen fölösleges vita helyett inkább egyetértés és a konstruktív hozzáállás jellemezte a képviselők munkáját. Köszönet jár mindenkinek ezért, még akkor is, ha tudom, nem mindig lesz ilyen sima egy testületi ülés.
A legfontosabb dolgunk a szociális rendelet módosítása volt. A sajnos minden évben bekövetkező tragédiák megelőzése érdekében beemeltük a szociális rendeletbe a szén-monoxid érzékelők megvásárlásának támogatását. Azoknak segítünk, akik nem engedhetik meg maguknak egy ilyen eszköz beszerzését.
Ugyancsak a szociális rendelet módosításával a jövőben megkaphatják a zuglói újszülötteknek szánt babacsomagot azok a családok is, akiknek csak tartózkodási helye van a kerületben. A tapasztalatok alapján módosítottuk a babacsomagok összetételét is, hogy minél praktikusabb legyen. Ez a fajta támogatás nem csak anyagi segítség, de kifejezi azt is, hogy minden gyermek ugyanolyan fontos.
A napirenden szerepelt, de javaslatomra végül februárra halasztottuk a döntést a Füredi utca 17. szám előtti terület rendezéséről. Itt egy trafikot nyitnának (korábban is volt itt dohánybolt), a tulajdonosok pedig vállalnák, hogy a most lebetonozott utcarészt zöldterületté alakítják. Felmerültek ugyanakkor aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a trafik előtt esetleg “közterületi kocsma” alakul ki, ezért azt javasoltam, egyeztessünk a közvetlen szomszédokkal.
Az ülésen megjelentek a tulajdonosok, akik elmondták, nem terveznek 22 óra után nyitva tartani, és korábban is működtettek dohányboltot, ahol nem volt olyan gond, mint amitől tartanak. Remélem, az egyeztetést gyorsan le tudjuk folytatni és februárban érdemi döntést hozunk ezügyben.
Döntött viszont a testület egy Mogyoródi úti telek eladásáról. Ez a mintegy 500 négyzetméteres telek 78 millió forintot hoz a kerületnek. Úgy tudjuk, hogy ide az egyik élelmiszer diszkontlánc tervez üzletet, a képviselők szerint a környéken lakók ennek örülnének.
Újrakötöttük a vállalkozási szerződést a Zuglói Lapokat kiadó Zugló Információs és Médiacsoport Kft-vel. Az előterjesztés tárgyalása során elmondtam, hogy teljesen jogos kritikák merültek fel korábban a transzparenciával és a politikai kiegyensúlyozottsággal kapcsolatban. Azt tervezzük, hogy ezt a céget, amely jelenleg a Zuglói Zrt. leányvállalata, közvetlen önkormányzati kézbe vesszük, és hamarosan pályázatot írunk ki az ügyvezetői posztra. Az új ügyvezetővel új szerződést fogunk kötni, új tartalommal, garanciákkal.
Rózsa András
Zugló polgármestere