A fideszes propaganda azzal támad minket, amire büszkék vagyunk, hogy ellenőrizzük az önkormányzati cégek működését. Kampány helyett mi igyekszünk segíteni a nyugdíjasoknak és megbecsülni a dolgozóinkat. Felmérjük azt is, van-e igény közösségi kertre az Angol utcában.
Tisztában vagyok vele, hogy választási kampány van, így mindenki megpróbál szerepelni, de azt, amit a csütörtöki képviselő-testületi ülés elején Borbély Ádám fideszes képviselő a HírTV kamerájának eljátszott, nevetségesnek tartom. Úgy próbálta ugyanis besározni az önkormányzatot és közvetve Hadházy Ákos országgyűlési képviselőt, mintha egy orvost vádolna azzal, hogy gyógyszert írt fel a betegnek.
Azok kedvéért, akik nem követik a propaganda műsorokat, leírom, hogy nagyjából tíz napja jelent meg egy jól megszerkesztett lejárató anyag a HírTV-n a kerületi zöldfelületi munkák kapcsán, illetve az azokkal kapcsolatos vizsgálatról. Azt korábban és a testületi ülésen is elmondtam: van ilyen vizsgálat, az én utasításomra indult, tárt is fel problémákat, de még nem zárult le. Amint lezárul, azonnal tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.
Azt is elmondtam: eddig is voltak átvilágítások, ezeknek következményei lettek, büntetőeljárások indultak. És meg tudom ígérni, hogy a következő években is lesznek ilyen vizsgálatok, és ha szabálytalanságokat tárnak fel, mindig lesznek következmények is. Az is fontos, hogy az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban ott ülnek az ellenzéki képviselők (maga Borbély Ádám is), de mindegyik testületben helyet kapott egy-egy civil delegált is.
Szociális rendeletünk módosításával követjük az inflációt, megemeljük a jövedelemhatárokat, amelyek alatt segítséget nyújtunk a zuglói nyugdíjasoknak. Az időskorúak tavaszi és év végi támogatását például 200 ezer forint helyett 250 ezer forintos, egy főre jutó jövedelem alatt lehet igényelni. Hevér György alpolgármester szóbeli kiegészítése szerint az a cél, hogy a jelenlegi 1500 fő helyett 3000 nyugdíjas kaphasson ilyen támogatást.
Bár az önkormányzat anyagi helyzete továbbra is feszes, igyekszünk javítani az intézményi dolgozóink anyagi megbecsülését. Ennek érdekében az óvodapedagógusok, óvodatitkárok, pszichológusok és egyéb dolgozók bérpótlékát március 1-től 60 ezer forintra emeljük. Ugyancsak 60 ezer forintra emelkedik a bölcsődei dolgozók és a gyermekjóléti és szociális területen dolgozók bérpótléka.
Meglepetésemre a leghosszabb vita Bomba Gábor képviselő közösségi kertről szóló előterjesztéséről alakult ki. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy mérjük fel, lenne-e igény az Angol utcában, egy üres önkormányzati telken kialakítandó kertre, de a vitában szinte minden előkerült, hogy ki mit támogatott vagy nem támogatott a múltban, illetve ki akar telkeket eladni vagy ki nem. Mindenesetre a közösségi kert igényfelmérését elkezdjük.
Bár a tűzoltóság már nem önkormányzati fenntartású, elfogadtuk a XIV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2025. évi beszámolóját is. Politikai oldaltól függetlenül mindenki kifejezte, hogy hálával tartozunk a tűzoltóknak, akik tavaly több mint ezer káreseményhez vonultak ki Zuglóban, illetve majdnem 600 alkalommal más kerületekben és Pest megyében. Zugló önkormányzata tavaly is támogatta anyagilag a kerületi tűzoltókat, jutalmakkal és eszközbeszerzéssel is, természetesen szeretnénk ezt idén is folytatni.
Rózsa András
Zugló polgármestere

