Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Rendhagyó zeneóra az Európa 2000 Gimnáziumban

Rendkívüli ének- és zeneórát szervezett diákjainak Pálmai Zoltán a Gizella úti Európa 2000 Gimnáziumban. Az eseményen Csepregi Éva énekes és Végvári Ádám szólógitáros, énekes adott beszélgetéssel egybekötött koncertet a diákoknak.

A Neoton együttes két tagjával Pálmai Zoltán rockdobos, az Európa 2000 Gimnázium ének-zene tanára beszélgetett. Az elhangzottakból a diákok megismerhették minden idők egyik legsikeresebb magyar együttesének a történetét, de az is kiderült, hogy az előadóművészek már nagyon várták, hogy a járvány után újra találkozhassanak a közönséggel. A kényszerpihenő alatt Csepregi Évának lett egy kiskutyája és egy lemezre való új dalszöveget írt, amit Végvári Ádám zenésített meg. A művészek legsikeresebb számaik közül többek között a 220 felett, Holnap hajnalig, Ha szombat este táncol és a Nyár van című dalt adták elő.

– Iskolánkban már számos alkalommal rendeztünk hasonló, a hagyományostól eltérő zeneórát. Ezek közé tartozik Csepregi Éva és Végvári Ádám beszélgetéssel egybekötött fellépése is, amely során diákjaik az előadóművészek munkásságán keresztül megismerkedhetnek az elmúlt közel fél évszázad zenetörténetének egy szeletével – fejtette ki Papp András, az Európa 2000 Gimnázium igazgatója, kihangsúlyozva: az ilyen programokkal az a céljuk, hogy nebulóik ne csupán iskolába járjanak, hanem ott jól is érezzék magukat, mert az ösztönzőleg hat a tanulásukra. Emellett azt is nagyon fontosnak tartják, hogy diákjaik a tantermi oktatáson túl látókörüket szélesítő pluszt is kapjanak. A programokat Pálmai Zoltán szervezi, aki már több kortárs zenei hírességet is meghívott a gimnáziumba.

– Az előadásokat megpróbáljuk mindig a tananyaghoz kötni – nyilatkozta az ének-zene tanár, hozzátéve: amikor a Karib-térség reggae zenéjéről tartott előadást a diákjainak, akkor az itthon ilyen muzsikát játszó Ladánybene 27 együttest hívta meg. Mikor viszont Bizet-ről volt szó, a Budapest Ragtime Band koncertezett az iskolában. Pálmai Zoltán azt is elmondta, a fellépők meghívásánál figyelembe veszik a diákok kérését, így adott műsort a Gizella utcai iskolában többek között Laár András zenész és humorista, valamint Ferenci György, Máté Péter-díjas szájharmonika-művész is.

– Megpróbálunk olyan érdekes előadásokat csinálni, ahol nem csak a zenét hallják a diákjaink, hanem látnak is valamit a világból – tájékoztatott Pálmai Zoltán, megjegyezve: a kortárs magyar zene képviselőinek beszélgetéssel egybekötött koncertje sok új ismeretet ad tanulóiknak és hasznos zenetörténeti ismereteik bővítéséhez.

Csepregi Éva fél évszázados pályafutása során már rengeteget állt a pódiumon, hiszen együttese Magyarországon a legtöbbet koncertező zenekar, azonban bevallása szerint az iskolai fellépések előtt kicsit jobban izgul a szokásosnál.

– Akik megjelennek egy koncertünkön azok tudják, hogy kik állnak a színpadon, ismerik a dalainkat, ezért jönnek el – mesélte az előadóművész, rámutatva: egy iskolai fellépésen viszont más a helyzet, lehet hogy a gyerekek egy része nem is hallott róluk és nem ismeri a Neoton korábbi távol-keleti és hazai sikereit, így ők csak a színpadon nyújtott teljesítményünket nézik, ezért még a legváratlanabb helyzetekben is a legtöbbet kell kihozni magunkból.

Fotó: Balogh Róbert

A rendhagyó zeneórára meghívást kapott Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője is, aki követendő kezdeményezésnek tartja a beszélgetéses iskolai koncerteket.
– Nagyon örülök, hogy eljöhettem erre a rendezvényre, ahol a járvány miatti bezárkózás után személyesen találkozhattam tinédzserkorom egyik kedvenc zenekarának az előadóival és részese lehettem a beszélgetéssel egybekötött koncertjüknek – jelentette ki a szocialista politikus.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb