Öt új kamerát telepítettek, egyet pedig indokoltabb területre helyeztek át, így már 176 kamerából álló térfigyelő rendszer működik Zuglóban.
A képviselő-testület december 15-én döntött arról, hogy új kamerákat telepítenek az 1. számú választókerületben a Horváth Boldizsár utca-Uzsoki utca, Laky köz-Uzsoki utca, valamint az Erzsébet királyné útja-Róna utca kereszteződésébe, egy kamerát pedig áthelyeznek a Róna utca-Korong utca sarkára.
– A térfigyelő rendszer itteni bővítésével a választási ígéretemnek tettem eleget, hiszen ezen eszközök telepítésének ötlete még 2014-ben született meg. A kamerák felszerelését egy éve indítványoztam a testületnél, amelyik végül elfogadta ezt a csaknem 7,5 milliós beruházást. A lakosság is igényelte az új térfigyelőket, mert az elmúlt időszakban a környéken megszaporodtak a kisebb bűncselekmények – mondta Cseke Vanda, a körzet képviselője, aki Orosz János körzeti megbízottal együtt gyakran járja be a területet.
A fideszes képviselő hozzátette, az Uzsoki kórház oldalára telepített eszköz az intézmény köré épített új parkolót is figyeli majd, míg egy másik kamera a Jókai iskola diákjaira vigyáz.
Fotó: Képszerkesztőség
A 8. számú választókerületben a Rákospatak utca-Szugló utca és Csömöri út-Cinkota út kereszteződésében került új kamera, több mint 4 millió forint értékben. Előbbire a piac, utóbbira pedig a nagy átmenő forgalom miatt volt szükség. Barabás Ferenctől, a körzet fideszes képviselőjétől megtudtuk, többek között a Telepes utca-Öv utca sarkán is folyamatban van egy térfigyelő telepítése.
A kameraátadáson részt vett Kovács-Csincsák László, a ZKNP ügyvezetője és Hajdu Flórián alpolgármester is, aki elmondta, néhány hónapon belül újabb eszközökkel bővül a rendszer.
– Az MSZP frakció már eddig is nagyon sok kamera felszerelését kezdeményezte és támogatta, de újabb 43 eszköz telepítése van még folyamatban – magyarázta az MSZP-s alpolgármester. – A rendőrség éves beszámolója is azt támasztja alá, hogy azok a közbiztonsági intézkedések, amelyeket az elmúlt két évben a frakciónk kezdeményezett többségében Tóth Csaba országgyűlési képviselő ötletei és támogatása alapján, meghozták a gyümölcsét. Az MSZP frakció kezdeményezésére több prevenciós program is elindult Zuglóban, ebben a ciklusban kezdődött például Tóth Csaba országgyűlési képviselő ötlete alapján a Szomszédom a rendőr elnevezésű program.