Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
november 17. péntek, Hortenzia, Gergő

Zugló kiáll a pedagógusok mellett

Zugló képviselő-testülete már március 2-án, rendkívüli ülésen döntést hozott arról, hogy önként vállalt feladatként növeli a kerületben dolgozó dajkák, takarítók és technikai munkatársak bérét – mondta Karácsony Gergely polgármester szerda délután tartott sajtótájékoztatóján.

A CivilZugló Egyesület javaslatára – egyhangúlag meghozott döntéssel – került a költségvetésbe az a forrás, amely biztosítja az érintett 462 zuglói dolgozó béremelését. “Május 1-től lép életbe ez a határozat, és összesen 34 millió forint önként vállalt többletkiadást jelent a kerületnek” – jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve, a testület két hónappal ezelőtt egy nyilatkozatot is elfogadott, amelyben kiállnak a pedagógusok és a diákok mellett. “Ez a határozati javaslat megfogalmazta azt is, hogy álláspontunk szerint az iskolák fenntartását vissza kell adni az önkormányzatoknak” – hangsúlyozta a polgármester.

Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, az oktatás drámai helyzetben van, ezért rendszerszintű átalakítás kell. “A jelenlegi, intézményközpontú közoktatás helyett át kell térni a gyermekközpontú oktatásra, a KLIK-et pedig meg kell szüntetni, mert amíg az létezik, nincs szabad oktatás Magyarországon” – jegyezte meg Tóth Csaba, aki elmondta, az MSZP országgyűlési frakciója április elején benyújtott a parlament elé egy határozati javaslatot, amely támogatja és lehetővé teszi a pedagógusok 12 pontjának végrehajtását.

A szerdai sajtótájékoztatón részt vett Kalotay Gábor, a Pedagógusok Zuglói Szakszervezetének volt elnöke is, aki elmondta, április 20-án 530 zuglói tanár és 160 óvodai dolgozó vett részt a sztrájkban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.