Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló körbetekerve

Ötödik alkalommal hirdette meg a CivilZugló Egyesület a Túr de Rákosrendező névre keresztelt zuglói kerékpártúrát. A rendezvényre ismét több száz bicajos jelentkezett.

– A célom az elmúlt öt év során sem változott, hogy felhívjam a döntéshozók figyelmét a kerékpárutak hiányára, illetve a meglévő kerékpársávok rendkívül rossz állapotára – mondta Várnai László önkormányzati képviselő az Örs vezér téri indulás előtt.

A kerékpárosok – akiknek az útját hagyományosan a kerületi rendőrkapitányság járőrei és a zuglói polgárőrök biztosították – szándékosan azokon a forgalmas utakon – a Fogarasi úton, a Nagy Lajos király útján, a Hungária körúton – kerekeztek, ahol normál hétköznapokon veszélyes kerékpárral közlekedni.

A bringások útjuk során érintették a polgármesteri hivatalt is, ahol a Critical Mass-hoz hasonlóan leszálltak a kerékpárokról, és egy fotó erejéig a fejük fölé emelték azokat.

Fotó: Képszerkesztőség

Zuglóban évek óta nem épült kerékpárút. Ez a feladat elsősorban a főváros hatáskörébe tartozna, Várnai László szerint ráadásul a meglévő kerékpárutak állapota is nagyon leromlott, azok karbantartására ugyanis egy fillért sem fordítanak. Ennek példája a Thököly út, melynek burkolatáról szinte teljesen lekopott már a kerékpárút-jelzés.

– A kerületi kerékpáros közlekedés rákfenéje a Rákosrendező – tette hozzá Várnai László -, ahol mind a mai napig bravúrt jelent kétkerekűvel átmenni. Az önkormányzat öt éve megcsináltatta a MÁV területig a kerékpárutat, amely viszont azóta sem folytatódik.

A Túr de Rákosrendező résztvevői erre azzal hívták fel a figyelmet, hogy a macskaköves átjáróban mindenki eldöntötte a bicaját, és melléfeküdt, így alkotva meg “Az elesett kerékpárosok tömegszobrát”.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb