Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló nagyra becsüli a civileket

Különösen értékes munkát végeznek a kerület civil szervezetei – hangzott el a civilek világnapja alkalmából megtartott ünnepségen, ahol a hagyományokhoz hűen idén is átadták a Civil Munkáért Díjakat, valamint a civil és nemzetiségi tanácsnok különdíját.

Idén dr. Puszter Bernadett, az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola igazgatója, Lévai Sándor volt önkormányzati képviselő, pedagógus, valamint a Budapesti Micro Club, a Lelki Egészségvédő Alapítvány, a Panelkutya Állatbarát, Sport és Szabadidős Egyesület kapott az önkormányzattól Civil Munkáért Díjat. Sokacz Anikó, civil és nemzetiségi tanácsnok elismerését ebben az évben egy házaspár, Mészáros Mihályné és Mészáros Mihály vehette át.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Horváth Csaba polgármester, aki kiemelte, amikor az ember politikus lesz, kicsit feladja a civilségét, ugyanakkor mélyebben kezd foglalkozni bizonyos problémákkal.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

– Különösen fájt, amikor azt láttam, hogy a civil szó elkezdett bélyeggé, egyfajta szitokszóvá válni. Pedig mindannyian civilnek születünk. A különböző szervezetek sokszor olyan problémákra világítanak rá és kínálnak megoldást, amelyek egy-egy hatalmi szerv számára nehezen menedzselhető. Éppen ezért az önkormányzat nagyra becsüli, elismeri a közösség számára fontos munkájukat – hangsúlyozta a polgármester, továbbá biztosította a jelenlévőket, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is minden támogatást megad az önkormányzat.

Sokacz Anikó beszédében elmondta, nemrégiben részt vett a fővárosi civil fórumon, ahol nagyon büszke volt a kerület civil szervezeteire, az önkormányzattal való szoros együttműködésre, mert –
mint fogalmazott – nem minden kerületre jellemző a szoros együttműködés. A tanácsnok a Zuglói Lapoknak rámutatott, a következő években sem lesz probléma a díjazottak összeállítása, évről évre egyre több javaslatot kapnak.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

Az Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola növendékeinek és a Terc Band előadásával tarkított programon részt vett mások mellett Busznyák Imre, Hevér László György, Sógor László, Várnai László, Vida Attila önkormányzati képviselő is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb