Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló születésnapján hét díszpolgári és kettő posztumusz díszpolgári címet adtak át

Zugló önálló működését 88. évvel ezelőtt kezdte meg. Az évforduló alkalmából kitüntetéseket adtak át a kerületért huzamosabb ideje önzetlenül dolgozóknak, a városrész hírnevét öregbítőknek, a nagyvilágban jó hírét vivőknek. Az eseményen hét díszpolgári és két posztumusz díszpolgári címet adtak át.

Blaha Judit már 10 évesen fejest mert ugrani a toronyból

Bódayné Blaha Judit díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

Bár Bódayné Blaha Judit Éva már 75 éves, de a sport ma is meghatározó az életében. Az MTK örökös tagja sportszervezőként vesz részt az idős sportolók klubéletében, zuglói ingyenes korcsolyapályán segíti a fiatalok bemutatkozását és végzi a jégsport népszerűsítését. – Nem számítottam rá, hogy ekkora kitüntetést kapok – hangsúlyozta Bódayné Blaha Judit, Zugló újdonsült díszpolgára, aki hatévesen ismerkedett meg az úszással a BVSC-ben. Az érettségi után ugyanott kezdett dolgozni edzőként és sportszervezőként.

Mindig felnézett a sportolókra, akik sok lemondás mellett rengeteget dolgoznak, hogy feljussanak a dobogó legfelső fokára. A sportszakember 1980-ban lett az MTK sportreferense. – Hat évesen kezdetben nem szerettem edzésre járni, de édesapám nem engedte, hogy abbahagyjam az úszást, így tanultam meg a kötelességtudatot – mesélte az MTK egykori ügyvezető elnökhelyettese, hozzátéve: később megszerette az úszást, sőt imádta a korai edzéseket is. Mint elmondta, büszke arra, hogy Székely Éva és Littomereczky Mária olimpiai bajnokok trenírozták, együtt úszott Gyarmati Andreával, később pedig Gyarmati Dezsővel egy medencében tarthatott edzéseket. – Sok bátorságot kaptam a sporttól, ennek köszönhetem, hogy tizenéves kislányként tízméteres toronyból ugrani mertem a fentről zsebkendőnyinek tűnő medencébe – fejtette ki a kitüntetett, aki mosolyogva emlékszik vissza arra, amikor a BVSC-nél a Széchenyi fürdőből érkező algás termálvízben edzettek, és a vízből kiszállva barátnőjével egymás zöld testét meglátva nem tudták abbahagyni a nevetést.


Gerő Péter Zuglóban készítette a legtöbb filmjét

Gerő Péter díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

Gerő Péter filmrendező, producer korábban a Dialóg Stúdió, majd a Mafilm egyik vezetője volt. Komoly szerepet töltött be a szakmai utánpótlás nevelésében. Napjainkban is filmtervek járnak a fejében, éppen ezért levéltárban kutat, és egyszerre öt könyvet olvas.

Díszpolgári címet kapni szép és különös dolog – fejtette ki Gerő Péter, hozzátéve, nagy meglepetés volt számára, hogy őt választották a sok érdemesült közül. Mint mondta, a javaslattételéért köszönettel tartozik Borbély Ádám képviselőnek és a kitüntetést jóváhagyó képviselő-testületnek.

A filmes szakember 1969 óta él Zuglóban, úgy véli, a gyakran változó kerületi vezetésben kevés a zuglói illetőségű, elkötelezett képviselő, ezért a helyi politika háttérbe szorult. – Szeretem Zuglót, ezer szállal kötődöm ide. A Mafilmben dolgoztam, amelynek műtermeiben közel 60 tv- és játékfilm gyártásában vettem részt, sőt egyik utóbbi dokumentumfilmem is a kerületünkben készítettem – mesélte Gerő Péter, aki rendszeresen jár a BVSC edzőtermébe, és kislányát is az egyesülethez viszi teniszezni. Zugló díszpolgára huzamosabb ideig volt a Budapesti Zsidó Hitközség zuglói zsinagógakörzetének világi elnöke. Működési ideje alatt több csapás is érte a Thököly úti zsinagógát, előbb beszakadt a mennyezete, később pedig leégett az 1890-ben épült létesítmény.

Büszke vagyok rá, hogy elnökségem idején sikerült rendezni a zsinagógának otthont adó épület tulajdonviszonyát, az ott élő két lakó pedig egy rendezett kertű házban élhet – mondta Gerő Péter.


Kamarás Iván időutazónak érzi magát Zuglóban

Kamarás Iván díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színész tíz éve él Zuglóban. Az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar filmjeinek és sorozatainak főszereplője igazi lokálpatrióta, aki magánemberként és közszereplőként is aktív szereplője a városrész életének. Az előadóművész 1972-ben született Pécsett, korosztályának egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze, aki az ország vezető színházaiban játszott főszerepeket, amelyekért számos szakmai és közönségdíjjal tüntették ki.

Imádom Zuglót. Tíz éve azért is költöztem a kerületbe, mert közel van a belvároshoz, ugyanakkor a zöld, a sokszínű Városliget karnyújtásnyi távolságban van – nyilatkozta Kamarás Iván, aki kiválóan énekel, számos zenés darab főszerepét is játszotta már, de önálló koncertjei is nagy sikert arattak. – Félúton címmel, hamarosan megjelenik első saját albumom, amelyben dalszerzőként és szövegíróként is debütálok – tudtuk meg a művésztől, aki 30 éve van a színészi pályáján.

– Zugló számomra olyan, mint egy időutazás, ötvözve a modern kor minden szépségével – fejtette ki a művész, hozzátéve: szereti a helyi kávézókat, éttermeket és a titokzatos kis utcákat, ahol időutazónak érezheti magát. A kerület minden szegletéről eszébe jut egy vers, vagy egy dal, mert gyönyörű és elvarázsolja. – Nagyon megtisztelő és megható a díszpolgári elismerés, igazán szívhez szóló volt a díjátadó ceremónia, hálásan köszönöm, hogy részese lehettem.


dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna három cikluson át volt a polgármesterünk

dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

A rendszerváltás óta hat polgármestere volt Zuglónak. Közülük eddig csupán dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna vezette több cikluson át a kerületet, akit 1990 és 2002 között háromszor választottak Zugló polgármesterévé.

– Nagy megtiszteltetés ez a díj számomra, mert azt jelenti, hogy még mindig emlékeznek rám. Most egy picit úgy érzem, nem hiába volt az a 12 év, amit Zugló polgármestereként tölthettem – nyilatkozta dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna, aki két nappal Magyarország német megszállása előtt született. A szülei orvosnak szánták, de végül vegyészmérnök lett. Élete jelentős részében kutatóként, egyetemi tanárként dolgozott. A nyolcvanas években költözött a kerületbe. Az első szabad választáson a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben indult Zuglóban, képviselő és polgármester lett. Első ciklusa során ismerkedett meg férjével, a neves zuglói fogorvossal, dr. Kutalik Istvánnal. Dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna vezetésével került önkormányzati fenntartásba az Örs vezér terei és a Hermina úti szakrendelő.

A nevéhez kötődik a jelenlegi háziorvosi rendszer és a ma is erős szociális hálózat kiépítése. Vezetése idején kapta meg a kerület a Colombus utcai volt pártházat, hogy abban megnyissa a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskolát.

Munkássága elismeréséül Göncz Árpád köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A polgári védelemnek nyújtott segítségéért Honvédelemért kitüntető címet kapott. Kerületünk önkormányzata munkáját korábban Zuglóért emlékéremmel jutalmazta.


Sommer Katalin színészóriásoknak talált ki maszkokat

Sommer Katalin díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

Hatévesen, 1944-ben ő is ott állt a nyilasok géppisztolyainak csöve előtt a Duna-parton. Egy magas férfi, Raoul Wallenberg állította meg a vérengzést. Így menekült meg Sommer Katalin édesanyjával és a tőle egy évvel fiatalabb öccsével. A maszkmester idén a kitüntetések évét éli, a díszpolgári cím előtt megkapta a Radnóti Miklós-díjat is. Sommer Katalin napjainkban kötelességének érzi, hogy iskolásokkal beszélgessen a történetéről, amit már a 8 évesek is szájtátva hallgatnak. Zuglóban, a mai Bethesda Gyermek kórházban született, de a hetvenes években költözött Zuglóba a férjével. Gazdag maszkmesteri életmű áll mögötte.

A háborúban átélt borzalmakkal aktív éveim alatt nem foglalkoztam. Édesanyám sem hozta elő a múltat, teljesen lefoglalt a munkám – mesélte Sommer Katalin, aki maszkmesterként kora színészóriásaival, kiváló rendezőivel dolgozott együtt a televízióban, színházakban és filmekben. Ötszáznál több alkotás fűződik a nevéhez. Külön kiemelte a kopasz maszk előállításának egyediségét, és az általa készített Cyrano-orrokat. 14 éves korától dolgozott, mivel pályája kezdetén nem volt maszkmesteri képzés, úgy döntött, kitanulja a fodrász mesterséget. – Minden maszkot én találtam ki, de mindig törekedtem arra, hogy a színész is érzékelhető legyen az álarc mögött – hangsúlyozta Sommer Katalin, aki többek között dolgozott Latinovits Zoltánnal, Bessenyei Ferenccel, Sulyok Máriával, Gobbi Hildával, a rendezők közül Szinetár Miklóssal, Vámos Lászlóval, Várkonyi Zoltánnal és Zsurzs Évával is.


Márton Anna sérült lábbal fordított az asszón

Márton Anna díszpolgár

Fotó: Balogh Róbert

Márton Anna volt az idei milánói olimpiai kvalifikáció hőse. A zuglói sportoló ugyanis sérülten vívott az év legfontosabb versenyén. Ez azonban nem látszódott a teljesítményén, és a magyar női kardválogatott az ő hathatós közreműködésével világbajnok lett.

A lábam még nem százszázalékos, de a vívást újból kezdem élvezni. Bízom benne, hogy a tavaly nélkülem világbajnoki címet nyert csapatba is sikerül végleg beverekednem magamat – mondta a BVSC-Zugló kardvívója, aki 2020 óta térdszalagszakadással bajlódik. A műtétet azért halasztotta el, hogy részt vehessen a tokiói olimpián, ahol sérült lábbal is negyedik lett.

A verseny után megműtötték, majd megszületett a kisfia is. Márton Anna a hosszú rehabilitációt követően idén tért vissza a pástra. Év eleje óta sorra szállította az eredményeket, szinte azonnal visszaküzdötte magát a világ élvonalába. A lába azonban nem úgy működött, ahogy azt szerette volna. A problémák a világbajnokság előtt olyannyira felerősödtek, hogy Milánóban már csak térdrögzítővel tudott vívni, de így is hatalmasat küzdött, és nagyrészt neki köszönhető a magyar női kardválogatott világbajnoki címvédése. A franciák elleni döntőben fergeteges csatában fordított. A versenyt követően azonban ismét megműtötték a lábát.

Az év női vívója címmel háromszor kitüntetett Márton Anna civilben pszichológus, illetve a Balaton-felvidéken egy kisebb szőlőültetvénye is van, ahol szabadidejében borászkodással foglalkozik.


Kós Hubert a jövő évi olimpiára készül

Kós Hubert díszpolgár

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A fukuokai vizes világbajnokságon a BVSC-Zugló úszója mentette meg a magyar úszás hírnevét. A torna utolsó napján Kós Hubert 200 méteres hátúszásban új országos csúccsal világbajnoki címet szerzett, így a magyar válogatott éremmel térhetett haza.

Nehéz felfogni, hogy most már én is ugyanolyan világbajnok vagyok, mint Milák Kristóf, Cseh László vagy Hosszú Katinka, de ez engem nem változtat meg, visszatértem Amerikába, és ugyanúgy készülök a jövő évi olimpiára, mint ahogy eddig tettem – mondta Kós Hubert, aki idén úgy lett a zuglói klub sportolója, hogy valójában már egy éve az Arizonai State Egyetemen készül a világversenyre. Mestere az a Bob Bowman, aki korábban a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset is edzette. A húszesztendős sportoló Amerikában értesült róla, hogy Zugló önkormányzata díszpolgári címmel ismerte el teljesítményét, amit megtisztelőnek tart.

Kós Hubert Telkiben született, úszópályafutása a kőbányai Jövő SC-ben kezdődött. Első nagy sikerét a 2021-es kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon aratta, ahol 400 méteres vegyesúszásban harmadik lett. 2022-ben viszont a római nagymedencés felnőtt Európa-bajnokságon 200 méteres vegyesúszásban már aranyérmet szerzett. Bob Bowman már korábban tanítványai sorába hívta, de Hubert csak az Európa-bajnokság megnyerése után költözött Amerikába. Új felkészülési helyén nemcsak edzésmódszert, hanem úszásnemet is váltott. A Fukuokában mutatott teljesítménye alapján bízhatunk benne, hogy ő lehet a jövő évi párizsi olimpia egyik magyar éremesélyese.


Posztumusz Díszpolgárok

Molnár Sándor alapította a Zuglói Kört

Molnár Sándor posztumusz díszpolgár

Fotó: Kieselbach Galéria

Az 1936-ban Sajóládon született Kossuth-díjas festőművész, a festőjóga művészetfilozófiai program megalkotója, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára Erzsébet királyné útjai lakásán 1958-ban megalapította a Zuglói Kört. A szellemi és művészeti kérdésekkel foglalkozó, fiatal képzőművészekből álló kör fontos szigete lett a korszerű, modern művészet művelésére törekvő tagoknak. Molnár Sándor életművének jelentőségét számos csoportos és egyéni kiállítás – köztük három retrospektív tárlat –, egy Munkácsy- és egy Kossuth-díj jelzi.


Del Medico Imre híres sajtólevelező volt

Del Medico Imre - posztumusz díszpolgár

Fotó: Adrián Zoltán / kepszerkesztoseg.hu

Az apai ágon keresztény, anyai ágon pedig zsidó családból származó jogász, közíró az egyik leghatalmasabb életművel rendelkező sajtólevelező volt. Egy olyan korszakot fémjelzett, amikor olvasó és újság egymásban voltaképpen társra lelt. Az internet világa azonban más volt, online lapnak soha nem írt olvasói levelet.

Del Medico Imre 1965 óta Zuglóban lakott, sokat foglalkozott a kerület történetével, néhány levele megjelent a Zuglói Lapokban, az újság interjút is készített vele. A Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagja és alelnöke volt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb