Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói vállalkozásokat támogatnak

A legsikeresebb helyi vállalkozások erkölcsi elismerésére törekszik a zuglói önkormányzat. A Gazdasági Bizottság javaslatára elfogadott rendelkezésében ugyanis egy új díj alapításáról döntött a testület.

– 2021-től kezdődően minden évben pályázatot írunk ki annak érdekében, hogy három kategóriában – termelői, szolgáltatási és kereskedelmi – díjazni tudjuk a legsikeresebb zuglói vállalkozásokat – mondta Pécsi Diána önkormányzati képviselő, a Gazdasági Bizottság elnöke, akinek javaslatára jött létre ez a díj.

– Ebben a munkában nagy segítségünkre lesz az Opten Informatikai Kft., amely gazdasági társaságként piacvezetőnek számít a céginformáció területén, és a hatékonyabb munka érdekében együttműködést is kötöttünk vele. Pécsi Diána elmondta, hogy először 2016-ban merült fel a helyi vállalkozások elismerése. Az eredeti ötlet a zuglói top 10 vállalkozást érintette volna, ezt azonban a korábbi testület elvetette.  Nem úgy a mostani, amely kiemelten fontosnak tartja a helyi cégek díjazását.

Az Opten Informatikai Kft. több mint húsz évig zuglói telephellyel rendelkezett – tudtuk meg Ferenczi Gergelytől, a társaság céginformációs üzletágának igazgatójától –, a tulajdonos család pedig a mai napig zuglói. Így természetes volt számunkra az önkormányzattal való közös gondolkodás. Az üzletági igazgató szerint az idén első ízben kiírandó pályázat lesz ennek a közös gondolkodásnak a legfőbb eredménye.

– A zuglói vállalkozásokat a mi cégünk fogja több szempont alapján megszűrni, amelyek közül a legfontosabb az árbevétel, az adózott nyereség, a foglalkoztatottak száma és a Covid miatt bevezetett úgynevezett válságállósági index (leegyszerűsítve a tartalékok). Ezek alapján minden kategóriában 3-3 vállalkozást jelölünk, amelyek közül az önkormányzat Gazdasági Bizottsága választja ki majd a győztes céget. Ilyen felkérést más önkormányzattól nem kaptunk, így a vállalkozások támogatása terén a zuglói önkormányzat mindenképpen élen jár. Remélhető, hogy a jövőben sokan fogják követni a példájukat.

A Forbes 100 legértékesebb magyar vállalkozását, illetve a Figyelő Top200-as rangsorát is biztosító Opten Informatikai Kft. adatai szerint Zuglóban 2021 októberében 12 423 vállalkozás működött, 6 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt évben.

Idén azonban az első tíz hónapban már 16 százalékkal nőtt a cégalapítási kedv. A cégek által befizetett adóról még csak 2020-as adatok vannak: a vállalkozások nagyjából 18,8 milliárd forinttal járultak hozzá Zugló sikerességéhez. A kormány döntése miatt azonban ennek csak a felét kapja meg az önkormányzat. A befizetett adó nem mellesleg 16 százalékkal emelkedett 2019-hez képest, ami az országos átlagnak (8 százalék) pontosan duplája.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb