Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

1,3 milliárdot takarított meg a kerület

Zugló 2018-ban 1,3 milliárd forint megtakarítást ért el – derült ki a tavalyi zárszámadásból, amelyet csütörtöki rendkívüli ülésén fogadott el a képviselő-testület.

A testület elfogadta az önkormányzat 2018. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást. A tavalyi évre vonatkozó mérleg szerint Zugló önkormányzata 1,3 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2018-as évet. A testület arról is döntött, hogy az önkormányzat az ENES-CE című pályázatra vonatkozóan társfinanszírozási szerződést köt a Pénzügyminisztériummal, valamint partnerségi megállapodást ír alá a projekt résztvevőivel.

A képviselők elfogadták az önkormányzati tulajdonú cégek 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolókat is. A testület arról is határozott, hogy elfogadja a Hungária körút 113–115. szám alatti ingatlanra tervezett fejlesztés telepítési tanulmánytervét és a Hungária körút – Thököly út – Francia út – Semsey Andor utca által határolt területekre vonatkozó kerületi építési szabályzat koncepcióját. Képviselői módosító indítványra újra kell viszont tárgyalni az önkormányzatnak az ingatlanfejlesztést végző Europa Investment Property Hu Kft. településrendezési szerződésre vonatkozó javaslatát, amely a Hungária körúti telken 300 szobás szálloda megépítését tervezi.

Ezen felül határozott még a képviselő-testület a civil szervezetek és alapítványok idei programjainak támogatására kiírt tenderre benyújtott pályázatok elfogadásáról és azok finanszírozási mértékéről is.

A fentieken túlmenően a testület arról is döntött, hogy 2024 nyaráig ellátási szerződést köt a Kőbányai Önkormányzattal, amely Zugló számára folyamatosan két férőhelyet biztosít a Salgótarjáni úti Bárka Gyermekek Átmeneti Otthonában.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb