Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

70 ezres biciklit 20 ezerért adtak tovább

Zuglóig vezettek a szálak, amikor a rendőrség két biciklitolvajt lefülelt a XI. kerületben, akik a józsefvárosi  piacon értékesítették egyik korábbi zsákmányukat.

A zuglói rendőrök a XI. kerületi kollégáikkal és a BRFK nyomozóival együttműködve kifigyelték, majd tetten érték, amint két, 29 éves férfi ellop egy kerékpárt az újbudai Pázmány Péter sétány egyik tárolójából. 

A két férfit egy korábbi lopás miatt azonosították be, megfigyelésük akkor kezdődött, amikor megvásároltak egy erővágót, amellyel a tárolóban levágták a kiszemelt kerékpár biztonsági láncát, a rendőrök azonban lecsaptak rájuk. A két férfi két irányba akart menekülni, az egyikük a saját kerékpárját hátrahagyva futott volna el a helyszínről, de a rendőrök utolérték, és megbilincselték, a másik a lopott kerékpárral ment volna, de a rendőrök őt is elkapták.

Fotó: Pixabay

Az elkövetőket gyanúsítottként hallgatták ki, mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, és azt is, hogy első közös lopásuk egy 70 ezer forint értékű kerékpár eltulajdonítása volt Zuglóból, amelyet 20 ezer forintért értékesítettek a józsefvárosi piacon. A két elkövetőt május 3-án fogták el, és már május 6-án ítélet született az ügyükben. Az egyiküket 90 nap elzárásra ítélték, a másikat pedig 312 óra közérdekű munkára kötelezték.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb