Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Amit a szülőnek is tudni érdemes

A droghasználat és az alkohol veszélyeiről is szó esett azon a hétfői fórumon, amelyet a zuglói Jókai Mór Általános Iskola szervezett szülőknek.

Rendhagyó fórumsorozatot indított a tanév elején a Jókai Mór Általános Iskola. A rendezvényeken szakemberek tartanak előadást a szülőknek többek között arról, miként válhat a gyermekükből áldozat az iskolában vagy a szórakozóhelyeken, de volt már szó a pályaválasztásról is. A hétfői fórumon a drog és az alkohol veszélyeiről hallhattak előadást a résztvevők.

Fotó: Képszerkesztőség

Fotó: Képszerkesztőség

“A fórumok témáit egyrészt a saját pedagógusaink, illetve Pásztor Anett iskolapszichológusunk javaslatai alapján állítottuk össze” – mondta Hudu Mariann iskolaigazgató, hozzátéve,  a tanév eleji szülői értekezleten felmérték a szülők igényeit is. Ennek nyomán a tanév végéig szó lesz még az internet veszélyeiről, az óvoda és iskola közötti átmenetről és több fontos nevelési kérdésről is. “A cél, hogy a szülők számára olyan mankót nyújtsunk, amelyre ők is támaszkodhatnak” – közölte Pásztor Anett, megjegyezve, egy szülői értekezleten ilyen témákról ritkán vagy egyáltalán nem esik szó.

A Szülői Fórum a közérdekű témákon kívül a pedagógusok és a szülők közötti kapcsolattartásban is új színteret nyitott. A szervezők emellett a zuglói szakembereknek is lehetőséget kívánnak biztosítani a bemutatkozásra. A február 15-i drog és alkoholveszélyekről szóló rendezvény előadója például a kerületben működő Tiszta Jövőért Alapítvány program koordinátora, Nyíri Noémi volt, de a korábbi előadók is mind zuglói szakemberek voltak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb