Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ingyenes gyermekmegőrző az Uzsokiban

Ezentúl színezők, plüssállatok, űrhajók és autók között is játszhatnak azok a gyerekek, akiknek szülei vizsgálatra vagy beteglátogatóba mennek az Uzsoki Utcai Kórházba.

Az ingyenes Gyermekmegőrzőt február 29-én adták át. A “C” aulában lévő helyiségben szakképzett személyzet vigyáz a három és tíz év közötti kicsikre reggel fél nyolc és délután fél négy között. A Gyermekmegőrzőt részben önerőből, részben támogatók segítségével hozta létre az intézmény.

Fotó: Képszerkesztőség

“Tudjuk, hogy milyen nagy gondot okoz a szülőknek, hogy biztonságban tudják a gyerekeiket, amíg ők vizsgálatra vagy látogatóba érkeznek. Pár százezer forintot fordítottunk a Gyermekmegőrzőre, a bútorokat és a játékokat pedig támogatóktól, az itt dolgozóktól kaptuk” – mondta a kórház főigazgatója. Dr. Ficzere Andrea hozzátette azt is, hogy akinek van otthon olyan játéka, könyve, amit már nem használ, de jó minőségű és szívesen felajánlaná valakinek, nyugodtan vigye be az Uzsokiba.

Az átadón részt vett Karácsony Gergely zuglói polgármester és Szabó Rebeka alpolgármester is, aki példaértékű, úttörő kezdeményezésnek nevezte a Gyermekmegőrzőt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb