Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Lakossági fórumot tartott az Összefogás Zuglóért

A Roheim villa felújítása mellett az elhanyagolt állapotban lévő, egykori MDF pártszékházról és a Csertő park megújításáról is szó esett a szerdai rendezvényen, a Civil Házban.

A Roheim villa felújításához kormányzati forrásbevonásra lenne szükség, mert az önkormányzat tartalékai erre nem elegendőek – válaszolt a kérdezőnek a fórumra meghívott vendégelőadó, Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője, aki szerint az épület akár egy helytörténeti múzeumnak is otthont adhatna. Régi téma az egykori MDF pártszékház ügye is, de a képviselő elmondta, amíg nem zárul le a tulajdonosokkal szembeni végrehajtási eljárás, addig nem tudnak mit tenni.

Fotó: Képszerkesztőség

Kiss Ilona, az Összefogás Zuglóért elnöke a Városligetről kérdezte a képviselőt. Tóth Csaba elmondta, megújításra szorulnak az utak, a növényzet, a játszóterek, sportpályák és az épületek a Ligetben, de ez nem jelenti azt, hogy fákat kell kivágni. Ugyanakkor a tájépítészeti pályázat eredményhirdetése májusra várható, így csak akkorra derül ki, mik a kormány pontos tervei. Ő a maga részéről mindent elkövet annak érdekében, hogy Zugló javát szolgálja majd az átalakítás.

Kitért arra is, hogy a Puskás Ferenc Stadion felújítása és a Liget beépítése óriási forgalmat jelent majd a kerületnek, súlyos gondok lesznek a parkolással, amiről egyeztetéseket kezdeményez. Azonban már most tudható, hogy a 400 férőhelyes, 4,5 milliárd forintból a Ligetbe tervezett parkoló túl drága – jegyezte meg.

Az olcsó bérlakás program terve egybeesik a helyiek érdekeivel, mert sokan élnek méltatlan körülmények között, de ehhez több kerületi bevételre van szükség. A jelenlegi költségvetés szerinte nem a fejlesztés, hanem a lecsúszás költségvetése.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb