Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A lélek színei

A Lelki Egészségvédő Alapítvány művészetterápiás műhelyében készült alkotásokból nyílt tárlat a Zuglói Civil Házban pénteken.

A kiállításon a szervezet Katarzisz Komplex Művészetterápiás műhelyében részt vevő pedagógusok munkáit láthatják az érdeklődők. A művészetterápia nemcsak a beteg, hanem az egészséges emberek számára is lehetőséget nyújt az önkifejezésre, a legbelső énjük felfedezésére, megélésére és másokkal való megosztására. A lélek színei című kiállítás alkotásai tükröt mutatnak a készítőiknek, mivel a szavakkal nem kifejezhető érzéseket jelenítik meg. “A lélek rezdüléséről, a belső világról szól a tárlat. A módszer lényege, hogy a terápia résztvevői megérintsék belső világukat, közelebb kerüljenek önmagukhoz” – mondta a pénteki megnyitón Antalfai Márta, az alapítvány elnöke.

A lélek színei

Lánczy Tünde, a Móra Ferenc Általános Iskola egyik tanára azt mondta, a foglalkozások alatt megtanulta, hogy nem kell mindennek megfelelni, maga mögött kell hagyni a görcsöket, és az a legjobb, ha önmaga lehet. A programon megszerzett tudását tanítványainak is továbbadta, így a diákok is kifesthetik magukból a szorongást, a feszültséget.

A kiállítás fővédnöke, Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok köszöntőjében azt kérte a látogatóktól, hogy a szépet, a jót és a lelket lássák meg a képekben.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb