Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kihívás napja 2017.

Három központi helyszínen sportolhattak a zuglóiak az idei Kihívás napján, május 31-én. Csaknem 900 óvodás, általános és középiskolás fiatal mozoghatott délelőtt 11 óráig a Varga Zoltán Sportpályán, ahol Kiss Balázs világbajnok birkózó tartott nekik átmozgató edzést. Ezt egy negyedórás zenés torna követte a Bosnyák téren, amelyen újabb 300 ovis és diák vett részt. A Mogyoródi úti sportpályán pedig 9 és 17 óra között várták folyamatos programokkal az érdeklődőket.

A Kihívás napi programok 18 óráig tartottak, ezután a szervezők összesítették az adatokat, és kihirdették, hogy mely települések érdemelték ki a legsportosabb város vagy kerület címét. Zugló hagyományosan jól szokott szerepelni ebben a versenyben, tavaly például a fővárosi kerületek között a harmadik, a 70 ezer lakosnál nagyobb települések között pedig a hatodik helyen végzett. Az idei programsorozatban javítani is sikerült: a fővárosi rangsorban ugyan ezúttal is harmadik lett Zugló, de országos szinten a negyedik helyet sikerült megszerezni.

(A rendezvényen készül képekből összeállított galéria a fenti képre kattintva tekinthető meg. Fotók: Balogh Róbert)

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb