Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elfogadták Zugló idei költségvetését

2015-ben mintegy 24 milliárd forintból gazdálkodhat Zugló, erről döntött március 5-i, rendkívüli ülésén a képviselő-testület.

Bár az összeg a központi támogatások csökkenése miatt 1,2 milliárd forinttal kevesebb a tavalyinál, feszes gazdálkodás mellett fedezi a célok megvalósítását. A költségvetést 17 igen és két tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Az idei büdzsé 23,2 milliárdos bevétellel és csaknem 24 milliárdos kiadással számol. A bevétel és a kiadás közötti 770 millió forint hiányt az előző évi pénzmaradvány fedezi.

2015-től új eleme a kerület költségvetésének az egyensúlyi tartalék. Ez az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek működésére előirányzott kiadások 5 százaléka, amelynek megtakarításként kell jelentkeznie a költségvetési szerveknél. Karácsony Gergely polgármester lapunknak elmondta, a megtakarítás a költségvetés biztonságát szolgálja, ám remélhetőleg nem használják fel, így a pénz az intézményeknél marad.

A költségvetés idén 20,2 milliárdos működési bevételekkel és 19,2 milliárdos működési kiadásokkal számol. A felhalmozási bevétel várhatóan 3 milliárd, míg a felhalmozási kiadás 4,8 milliárd forint lesz. Ebből beruházásra 1, 8 milliárdot, felújításokra 1 milliárdot, egyéb felhalmozási kiadásokra 1,9 milliárdot fordítanak. A kerületi közfoglalkoztatottak éves létszáma előre láthatóan 201 fő lesz.

A képviselők az ülésen jelezték, pártjaik a költségvetés csiszolása, elképzeléseik megvalósítása érdekében a későbbiekben a költségvetés módosítására tesznek majd javaslatot. Karácsony Gergely polgármester jelezte, nyitott a módosításokra, különösen akkor, ha azokat az uniós pályázatok is indokolják.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb