Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Beláthatóbb kerület

Újabb pillérrel erősödött a zuglói önkormányzat, a kerületi rendőrség, a polgárőrség, a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. és az önkormányzati rendészet együttműködése: szerdán adták át az új térfigyelőközpontot a rendészek Padlizsán utcai központjában.

A Padlizsán utcában ezentúl négy darab, nagyméretű, full HD felbontású monitor segíti a rendészek munkáját. A kerületben jelenleg csaknem kétszáz térfigyelő kamera működik, a már régóta meglévő eszközöket folyamatosan új, modernebb és nagyobb felbontású kamerákra cserélik.

Fotó: Képszerkesztőség

– Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a zuglói közbiztonságot minden lehetséges módon javítsuk. Ez a mai átadás pedig újabb mérföldkőnek számít, mert az új központ révén még több ember figyelheti majd a kamerák képeit, ezáltal még többen és még hatékonyabban ügyelnek majd a kerület közbiztonságára – mondta az átadón Hajdu Flórián.

Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a kamerafejlesztés idén is folytatódik, a tervek szerint év végéig mintegy húsz kamerát helyeznek majd el a közterületeken. A Pillangó parkban emellett egy rendőrségi-rendészeti irodát is kialakítanak, amely az ott élők biztonságérzetét erősítheti majd.

Fotó: Képszerkesztőség

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb