Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zugló költségvetése érthetően, egyszerűen, átláthatóan

ZUGLÓ KÖLTSÉGVETÉSE ÉRTHETŐEN, EGYSZERŰEN, ÁTLÁTHATÓAN

Érthetően, egyszerűen, átláthatóan. Ez a hármas cél vezérelte a zuglói önkormányzatot akkor, amikor arra vállalkozott, hogy a kerület lakóinak elmagyarázza, hogyan épül fel, miből áll a kerület költségvetése. A most elkészült, Magyarországon is egyedülálló zuglói weboldal – amely nem más, mint a kerület büdzséjének vizuális megjelenítése – a részvételi költségvetés bevezetésének előszobája.

Zugló vezetésének már az önkormányzati ciklus elején határozott célja volt, hogy az adófizetők pénzével ne csak gondosan, hanem átláthatóan is gazdálkodjon. A Karácsony Gergely vezette képviselő-testület első ülésének első napirendi pontja volt az ország legszigorúbb átláthatósági rendeletének elfogadása, amely a korrupció ellenes munka és a részvételi demokrácia alappillére. A zuglói polgármester elsők között írta alá az Ez a minimum elnevezésű petíciót, melyet civil szervezetek kezdeményeztek az önkormányzatok átláthatóságának biztosításáért. Zuglóban már sikerült elérni, hogy valamennyi önkormányzati szerződés nyilvános és elérhető, a mostani weboldallal pedig, amely a költségvetést igyekszik érthetően megjeleníteni, új szintre emelkedhet a munka annak érdekében, hogy Zugló az ország legátláthatóbb kerülete legyen.

Zugló költségvetésének bemutatását a közpénzek átlátható felhasználásáért küzdő K-Monitor Iroda és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest szakmai közreműködésével valósította meg a XIV. kerületi önkormányzat. A három szervezet együttműködésével elkészült webfelület úgy próbálja bemutatni Zugló költségvetését, hogy az mindenki számára könnyen befogadható és értelmezhető legyen, ugyanakkor megjelenítse a folyamatban lévő beruházásokat, fejlesztéseket is. Ez a települési önkormányzatok sorában is egyedülálló, kísérleti weboldal azért jött létre, hogy néhány kattintással mindenki láthassa, miből, mennyit és mire költ a kerület vezetése Zuglóban.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere: Hiánypótló oldal született, aminek rendkívül fontos üzenete van az átlátható működés és az elszámoltathatóság tekintetében egy olyan országban, ahol nagyon kevés önkormányzat van, amelyik részletes betekintést ad költéseibe, és ahol a közintézmények jelentős része súlyos pénzek ellenében mutatja meg közérdekű adatait. Az önkormányzat partnereivel megalkotott egy olyan webfelületet, amit majd továbbfejlesztve a részvételi költségvetés bevezetésével is megpróbálkozhatunk.

Léderer Sándor, a K-Monitor Iroda vezetője: Jól működő helyi demokrácia elképzelhetetlen tájékozott polgárok nélkül. Ők azok, akik nyomon követik és számon kérik az őket érintő döntések ésszerűségét. Izgalmas volt együtt dolgozni Zugló önkormányzatával a költségvetés közérthetőbbé tételén, reméljük, más kerületek és települések is kedvet kapnak ilyen fejlesztésekhez.

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest ügyvezetője: Az átláthatóság nem luxushobbi, hanem a jó döntések elemi feltétele. Akit érdekel, hogy mi fog történni a kerületi óvodákkal, lakásokkal, parkokkal, vagy szociális támogatásokkal, annak ismernie kell a költségvetési számokat is. Ezt a megismerést teszi sokkal könnyebbé és gyorsabbá az új honlap. Remélhetőleg egyre több kerület és település polgárai fognak ugyanilyen megoldásokat elvárni saját önkormányzatuktól.

Zugló az elkészült honlapot felajánlja valamennyi településnek, hogy saját adataik feltöltésével, és a saját arculatukkal azok is közzé tegyék költségvetésüket és gazdálkodásukba ilyen módon betekintést engedjenek. A rendszer továbbfejlesztésére, testreszabására is lehetőség van, mivel a program nyílt forráskódú.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb