Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Tények a zuglói parkolási rendszerről

Tények a zuglói parkolási rendszerről – reagálás a csütörtökön megjelent sajtóhírekre

Minden kerület, így Zugló is hosszú távú beruházásként indította el a fizető parkolási rendszerét. A rendszer beruházási költségének megtérülését már a bevezetéskor három évre tervezte az önkormányzat. Az előzetes számítások szerint is három év kell ahhoz, hogy folyamatos működésnél a beruházott költség nullára fusson ki. Amennyiben a beruházási költséggel nem számolunk, úgy 2017-18-ban az üzemeltetés 54,7 millió forintos nyereséggel zárult.

A kerület a parkolási rendszer költségvetésének tervezésekor a hatályos fővárosi parkolási rendeletet vette figyelembe, mely a városligeti parkolást és az ahhoz tartozó tarifát is egyértelműen rögzítette. Zugló a fővárosi jogszabálynak megfelelően állította fel a parkolási rendszerét, kötötte meg szerződéseit és készítette el az összes gazdasági kalkulációját. A Főváros azonban alig két hónappal a zuglói üzemeltetés elindulása után úgy döntött, hogy módosítja a városligeti parkolási szabályokat, és ugyanott mérsékli a hétköznapra érvényes parkolási díjakat is.

A Városliget területén történő fizetőparkolás 2017. november 5-i átalakítása miatt Zuglónak havonta 11 millió forint bevételkiesése keletkezett a tervezetthez képest, ez éves szintre vetítve 132 millió forint. A tarifacsökkentéssel keletkezett bevételkiesés havonta 10 millió forint, ez a csökkenés éves szintre vetítve 120 millió forint várható veszteséget okoz a kerületnek. Ehhez jön még az elmaradt pótdíj és egyéb a behajtáshoz kapcsolódó bevétel összege, amely a fenti bevételek 40-50 %-ában mutatható ki az elmúlt másfél év tapasztalati adatai alapján 130-150 millió forint éves szinten. Az elmaradt bevétel becsült mértéke 2018-ban tehát 402 millió forint, ami tulajdonképpen az egy évnyi teljes bevétel harmada (2018-ban 1, 1 milliárd volt a bevétel).

A ma megjelent hírek Várnai László, a CivilZugló képviselője blogbejegyzéséből származnak, az abban szereplő állításokat a tények megismerésének igénye nélkül közölte néhány médium. A képviselő tisztában van a föntebb felsoroltakkal (három éves megtérülés, fővárosi rendelet hatása, a parkolási rendszer pénzügyi-gazdasági részletei, a bírságok behajtásának időszükséglete), hiszen a képviselő-testület legutóbbi ülésén is elhangzottak ezek az adatok. Annak, hogy Várnai képviselő úr csak részinformációkat közöl a sajtó felé, és ezzel megtéveszti a közvéleményt, nyilván politikai haszonszerzés a célja.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb