Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kétnyelvű kommunikáció

A nagy sikerű Police Café mintájára új sorozatot indított a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP) Roma Café néven. 

– A rendezvény célja a helyi roma közösségek, a zuglói rendőrkapitányság és az önkormányzati intézmények képviselői közötti párbeszéd és együttműködés erősítése – mondta Hajdu Flórián alpolgármester az április 5-i nyitórendezvényen.

– A Roma Café a “Szomszédom a rendőr” programnak is egy újabb állomása – tette hozzá az esemény egyik házigazdája, Tomis Károly rendőr főtörzszászlós. Adler Katalin, a ZKNP munkatársa arról beszélt, hogy programjuk egy olyan új kommunikációs módszer, amelynek résztvevői kötetlen formában, egymást meghallgatva, egymás érveit megismerve dolgoznak fel bizonyos témákat.

Fotó: Képszerkesztőség

A pénteki rendezvény témái a család, a közösség és a biztonság voltak, és a három kerekasztalnál, melyek körül a zuglói roma közösségen belüli befolyásos családok képviselői, valamint a velük kapcsolatba kerülő szervezetek, hivatalok tagjai ültek, egy-egy asztalgazda – mások mellett Horváth Zsolt társadalmi felzárkóztatásért felelős zuglói alpolgármester – irányította a beszélgetéseket.

A rendezvény végén a résztvevők megbeszélték a tapasztalataikat, illetve abban is megállapodtak, hogy a jövőben folytatni kívánják a most megkezdett együttműködést.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb