Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megnyitott a második közösségi kert

Az Óperenciás Óvoda, az Aprófalva Óvoda és a Heltai Gáspár Általános Iskola növendékei mellett harminchét kerületi lakos kertészkedhet a május 17-én ünnepélyesen is átadott közösségi kertben, a Padlizsán utcában.

Házi készítésű süteménnyel, vendégváró falatkákkal, limonádéval készültek a programra az új tagok, akik május elsején léptek be először a Padlizsán utcai közösségi kertbe – már magukénak érzik a területet, több növényt is elültettek. A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület évek óta szerette volna, hogy megalakuljon a második közösségi kert. – Nagyon nagy öröm, hogy ma itt lehetünk – mondta a szervezet elnöke. Honyek-Bartha Szilvia kiemelte, nemcsak az ágyásokat gondozzák, a kertet is körbeültetik. A Virágzó Zugló program keretében például már bodza, homoktövis és mogyoró is szegélyezi a területet, de a tervek között sövénytelepítés, szerszámtároló létesítése, közös eszközök beszerzése is szerepel.

Szabó Rebeka alpolgármester felelevenítette az egyesülettel történő első levélváltást, és mint fogalmazott, hivatalba lépése után az első feladatai között szerepelt a második közösségi kert létrehozása. – Ez a terület már most él. Néhány hét alatt érdekesebb, izgalmasabb, szebb lett, mint eddig volt, hozzájárul ahhoz, hogy Zugló valóban zöld legyen. A gyerekeket közelebb hozza a növényekhez, az élelmiszertermeléshez, és lehetővé teszi, hogy igazi közösség jöjjön létre – magyarázta az alpolgármester.

Fotó: Képszerkesztőség

A körzet önkormányzati képviselője, Lévai Sándor hangsúlyozta: helytörténeti szempontból is fontos, hogy a Padlizsán utcában kertészkedhetnek a zuglóiak, hiszen egykor a bolgárkertészek is ott dolgoztak. A gyerekek környezeti nevelésének szemszögéből pedig kiemelkedő fontosságúnak nevezte az átadott részt.

Zugló első közösségi kertje 2014 tavaszán nyílt meg, ott 64 parcellán kertészkednek a kerületben élők. Az egyesület alelnöke, Cserhalmi Marcell reméli, négy-öt év múlva újabb közösségi kertet avathatnak, hiszen mint mondta, sok kihasználatlan közterület van a kerületben. – A klímaváltozás ellen is jó lépés, hogy közterületen lehet zöldségeket, gyümölcsöket termelni, csak úgy, mint az ehető klímaerdő – fogalmazott.

Az ünnepélyes átadón részt vett mások mellett Karácsony Gergely polgármester, Hajdu Flórián alpolgármester, Sógor László és Várnai László önkormányzati képviselő is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb