Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A bíróság már kimondta, hogy a Fidesz hazudik a zuglói ügyekről

Újra helyreigazítást kér és ha kell, újabb jogi eljárást indít a kormánymédiával szemben Zugló polgármestere. A polgármesteri hivatal működésével kapcsolatos írásokról már korábban is kimondta a bíróság, hogy hazugságok.

A Magyar Nemzet ma megjelent, Zugló volt jegyzőjével foglalkozó írása hazugságokat tartalmaz, ezért Karácsony Gergely helyreigazítást kér, s ha ennek a lap nem tesz eleget, akkor perrel kényszeríti ki azt. Ugyanezt tette a polgármester a Magyar Hírlappal szemben is, amely a Fidesz szócsöveként a bíróság elsőfokú ítélete szerint is hazugságokat közölt.

A Fidesz zuglói polgármester-jelöltjeként Jelen Tamás januárban nyilatkozott a kerület bérlakásainak felújításáról a Magyar Hírlapnak, egy zuglói mecset építéséről és becsmérlően szólt arról a zuglói alapjövedelemről is, melyet párttársai is támogattak és megszavaztak. A helyreigazításról szóló per ítélete minden pontban Karácsony Gergelynek adott igazat. A megjelent írás állításai hazugságok voltak, a Fidesz-KDNP politikusa félrevezette a zuglói lakosságot, a lap munkatársa pedig asszisztált ehhez.

A zuglói polgármester tisztában van azzal, hogy mint közéleti szereplő, vele szemben a kritika megengedhetőségének határai tágak. A Fidesz politikusainak gyűlöletkeltésére, a társadalmi csoportok megbélyegzésére alkalmas, hazugságokra épülő kijelentéseivel szemben azonban minden esetben fel fog lépni, akár jogi úton is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb