Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Több mint harminc fával bővült a klímaerdő

Alma-, körte-, szilva-, kajszi-, meggy-, berkenye és juharfákkal gazdagodott a Németpróna utcai ehető klímaerdő november 17-én.

Mint ahogyan a program kezdete (2018. ősz) óta minden alkalommal, a szakemberek mellett most is számos környékbeli, kerületben élő gyerek és felnőtt segített a munkában. A már meglévő fák, gyógynövények mellé újabb egyedek kerültek – vasárnap összesen 31 csemetét ültettek az alig több mint egy éve még kopár területre. Az önkormányzat és a Cargonomia közös projektjében aktívan részt vesznek a zuglóiak: Beke Ádám és ötéves kisfia a liget mellől érkeztek, Tóth Miklós pedig párszáz méterre lakik a területtől, ő már a kezdetektől aktív közreműködője a folyamatoknak. Szerinte nagyon fontos, hogy a projekt többszereplős. – Ez azért jó, mert egyszerre vannak jelen az itt élők, a szakemberek, az önkéntesek és az önkormányzat. Minden segítséget megkaptunk – hangsúlyozta.

Szabó Rebeka alpolgármester köszöntőjében kifejtette, nagyon örül, hogy a gyerekek is aktívan részt vesznek a folyamatokban, a faültetés, a növények gondozása közösségi program lett. A körzet önkormányzati képviselője Kisné Szivcsovics Nikolett azt mondta, több megkeresés is érkezett hozzá, amiben azt kérik, fás, ligetes környék legyen a Németpróna utca. Ezért egyik célja, hogy jobban bevonja a lakókat a terület fenntartásába, gondozásába.

Fotó: Képszerkesztőség

A klímaerdő fáit nyáron a Cargonomia önkéntesei locsolták – a szomszédos iskolából, slaggal öntözték a növényeket. A szervezet egyik alapítója Vincent Liegey és csapata ezúttal is teherbiciklikkel érkezett, és arra biztattak mindenkit, hogy próbálják ki a járműveket, sőt, egy gyermekszállító kerékpárt is bemutattak. A programon a közös főzés sem maradt el, biozöldségekből készült étel rotyogott a bográcsban.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb