Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói Lapok körkérdés – Megkapta már a Covid–19 elleni védőoltást?

Szabó Tiborné / Fotó: Balogh Róbert

SZABÓ TIBORNÉ – Még nem kaptam meg az oltást, de már szóltak, hogy megkaphatnám. Viszont annyi problémánk van a vakcinával, hogy előtte mindenképpen meg kell beszélni a háziorvossal, hogy ő mit javasol. Kínai oltást ajánlottak fel, de azt nem szeretném. Az orosszal is ugyanígy vagyok. Az a gond, hogy ezekről a szerekről még semmit sem tudunk, és minden olyan bizonytalan, összevissza beszélnek, ezért nem mentem el beoltatni magam. Azokban bízom, amelyeket az Európai Unió engedélyezett.


Lugossy Dóra / Fotó: Balogh Róbert

LUGOSSY DÓRA – Még nem kaptam oltást, de regisztráltam.  Remélem, hogy az oltások segíteni fognak abban, hogy a járványhelyzet megszűnjön. Persze vannak félelmeim a vakcinákkal kapcsolatban, mert nem tudom, mennyire hihető az, amit mondanak, mennyire felel meg a valóságnak. A kínait és az oroszt nem adatnám be, csak az uniósban van bizodalmam. Anyukám orvos, úgyhogy vele ezeket meg tudom majd beszélni. Mindenesetre arra számítok, hogy az egészségügyi dolgozók beoltása után ránk is sor kerül, és májusra én is be leszek oltva.


Erzsi néni / Fotó: Balogh Róbert

ERZSI NÉNI – Még nem kaptam meg, de nem is regisztráltam. Viszont elkezdtem gondolkodni azon, hogy mégiscsak regisztráltatom magam. Ugyanakkor azt is hallom innen-onnan, hogy augusztusban újra kell oltani azokat, akik már megkapták. Én ezt egyáltalán nem értem. Ezek után egyáltalán mikor kerülhetek én sorra?  A másik, még mindig nem tudjuk, milyen mellékhatásai lesznek az oltóanyagnak. Szóval egyelőre elég nagy a káosz.


Gergácz Lászlóné / Fotó: Balogh Róbert

GERGÁCZ LÁSZLÓNÉ – Igen, a múlt szombaton megkaptam, március 13-án kapom a másodikat. Nagyon flottul ment minden, a Honvédban oltottak be, sorállás sem volt. A háziorvos szervezte meg kiválóan, minden időpontot pontosan betartottak, készséges volt mindenki. Csak a legjobbakat mondhatom el. Pfizer vakcinát kaptam, de megmondom magának, ha választhattam volna, akkor az orosz mellett döntöttem volna. Amit a magyar egészségügy bevizsgál és használhatónak tart, illetve amit a kormány mond, azt nyugodtan be lehet adatni.  Akár kínai, akár hottentotta. Egyáltalán nem ragaszkodom az uniós engedélyekhez.


Bálint István / Fotó: Balogh Róbert

BÁLINT ISTVÁN – Jelentkeztem, de egyelőre semmi. Bármelyik jöhet, mert mindegyik jobb, mint a semmi. Pacemakerem van, nem tudom, egyáltalán kaphatok-e oltást. Viszont nagyon kevesen regisztráltak, aminek szerintem az az oka, hogy az emberek nem bíznak a politikusokban, mert összevissza hazudoznak. Másrészről egymásra is vigyáznunk kellene, ezért mindenkinek be kell oltatnia magát. A fiam tűzoltó, de még ő sem kapott oltást.


István / Fotó: Balogh Róbert

ISTVÁN – Nemrég regisztráltam, de asztmás vagyok, úgyhogy a háziorvossal meg kell beszélnem, hogy egyáltalán kaphatok-e oltást. Kínait és oroszt egészen biztosan nem kérek. Előbb vizsgálják be azokat. Több bevizsgálás jobb, minthogy politikailag kitalálják, hogy mi a legjobb. Édesanyám a napokban kapta volna meg a kínait, de megköszönte, ő nem kéri. Azt mondták neki, hogy a sor végére kerül. 82 éves.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb