Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kiállítás Czigler Győző építőművészetéről

Czigler Győző életével és munkásságával ismerkedhettek meg mindazok, akik a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely szervezésében ellátogattak Budapest Főváros Levéltárába az építőművész születésének 170. évfordulója alkalmából rendezett tárlatvezetéses kiállításra.

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint Budapest Főváros Levéltára Következetesség formában és szellemben című közös tárlatát Brunner Attila levéltáros, a kiállítás kurátora mutatta be, aki elmondta: Czigler Győző sokat foglalkoztatott építész volt, jelentős életművet hagyott hátra. Tervei alapján a főváros és számos vidéki település arculatát meghatározó épület készült, ennek ellenére személye feledésbe merült.

A tárlatvezetés során kiderült, hogy Czigler Győző Aradon született egy több generáció óta építészettel foglalkozó családba. A Képzőművészeti Akadémiát Bécsben végezte, első budapesti munkahelye a Székesfőváros Mérnöki Hivatala volt, ahol ugyan alkalmazottként dolgozott, de emellett önálló munkákat is végzett. Rendszeresen indult az építészeti pályázatokon, legnagyobb sikerét a Gellért-hegyi Citadella helyére készített magyar panteon tervével érte el.

Brunner Attila azt is elmondta, a műegyetemi tanárként is tevékenykedő építész pályafutása a 1880-as évektől felfelé ívelt, a főváros és a vidéki települések számára egyaránt tetvezett épületeket. Ezek között voltak középületek, egészségügyi és oktatási intézmények, ipari és kereskedelmi létesítmények. A nevéhez fűződik többek között a Hunyadi téri és a Hold utcai vásárcsarnok, a Gozsdu-udvar, a neobarokk Pesti Első Takarékpénztár épülete, a neoreneszánsz, téglahomlokzatú Loczenbacher bérház és a Széchenyi Fürdő is. Tervezett továbbá törvényszéki- és fogház épületet Sátoraljaújhely, Fiume (Rijeka) és Nagyszeben számára.

A tárlatvezető arról is beszélt, hogy az építész kezei alól kerültek ki Saxlehner András különböző funkciójú épületei is, a Tisza-család kastélya, valamint Vaszary Kolos hercegprímás nyaralója is. Czigler életművének részét képezik a templomtervek is, amelyek egyebek mellett a Rózsák terén, Munkácson és Jászszentandráson épültek meg. Az alföldi település régi toronykeresztje a Fővárosi Levéltárban tekinthető meg.

Brunner Attila tájékoztatója során arra is kitért, hogy Czigler kortársai szerint a tervező jó kapcsolatainak köszönhette a rengeteg megrendelést. Ebben volt is igazság, azonban sok megbízást nem vállalt el, hanem átadta munkanélküli, vagy pályakezdő építésztársainak.

A klimatizált teremben bemutatott eredeti Czigler tervek megtekintésekor az érdeklődők a kiállítás kurátorától megtudhatták, hogy az építőművész nem szerette aláírni a munkáit, helyette azokra sok esetben apró vidám figurákat rajzolt.

A kiállítás október 29-ig látogatható hétköznap 8.00 és 18.00 óra között Budapest Főváros Levéltára aulájában és I. emeleti kiállítótermében.

Czigler Győző kiállítás illusztráció

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb