Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fiatal Zuglói Sportolók Díj pályázati felhívás – 2021.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
„Fiatal Zuglói Sportolók Díj” kitüntetésre

A pályázat célja:

  • támogatásban részesíteni azokat az állandó zuglói lakóhellyel rendelkező, illetve zuglói egyesületben a 107/2011 (VI. 30.) Korm. Rendelet 2. § 10. pontjában meghatározott korú („a korosztályos versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó versenyszabályzatban a versenyen, mérkőzésen való részvétel alapját képező életkor alsó határát betöltött, de felső határát meg nem haladó korú amatőr versenysportoló”) versenyzőket, beleértve a fogyatékkal élőket is, akik – egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • támogatni a felnőtt kor alatti három utánpótlás korosztályban – serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior valamint felnőtt fogyatékkal élő korosztályba tartozó amatőr versenysportolókat –, akik egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • hozzájárulni a tehetséges utánpótlás korú sportolók további felkészítéséhez, eredményeik javításához, életpályájuk kedvezőbb alakulásához.

Pályázók köre:

Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak. A pályázatban részt vehet az a sportoló:

– akinek bejelentett lakóhelye Zuglóban van,
vagy
– aki zuglói sportegyesületben versenyez,
és
– megfelel a pályázati kiírás támogatási alapelveinek.

Támogatási alapelvek, kritériumok:

A díjra az a sportoló jogosult, akiknek lakóhelye Budapest XIV. kerületben van, vagy aki Budapest XIV. kerületi székhelyű sportegyesületben versenyez, és az a) – c) feltételek mindegyikét, vagy a d) pontban foglalt feltételt teljesíti:

  • a) serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior vagy felnőtt fogyatékkal élő kategóriában versenyzik,
  • b) a nemzetközi versenyeken a pályázat kiírását megelőző három évben, valamint a pályázati kiírás évében is az utánpótlás korosztályban jogosult versenyezni és
  • c) a felsorolt bajnokságok egyikén 2020-ban, és 2021-ben, az alábbiak szerint meghatározott helyezést érte el:
    • ca) Európa Bajnokság: I-III. helyezés
    • cb) Világbajnokság:, I-VI. helyezés,
    • cc) Fogyatékkal élők Európa –bajnokságán I – III. helyezés,
    • cd) Fogyatékkal élők Világbajnokságán I-VI. helyezés.
  • d) olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel.

Az értékelés szempontrendszere:

A 2020-ban, és 2021-ben elért nemzetközi versenyeredményekért kapható pontszámok:

I. he­lyezés II. he­lyezés III. he­lyezés IV. he­lyezés V. he­lyezés VI. he­lyezés
Világbajnokság 5000 4000 3500 3000 2500 2000
Európa Bajnokság 4000 3000 2500 – – –
Fogyatékkal élők Világbajnoksága 5000 4000 3500 3000 2500 2000
Fogyatékkal élők Európa Bajnoksága 4000 3000 2500 – – –
Olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel

5000

A pályázati adatlap kötelező mellékletei:

  • az adott sportág szakszövetségének a 2020. és 2021. évi eredményekről szóló igazolása,
  • sportegyesületének a jelenleg is aktív sporttevékenységről szóló igazolása, továbbá
  • a lakcímigazoló kártya másolata.

A pályázat benyújtásának módja és benyújtási határideje:

A pályázatot kizárólag a pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével lehet benyújtani!

A pályázati adatlap (1 eredeti példányban zárt borítékban) kizárólag személyesen adható le

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán
1145. Budapest, Bácskai utca 53.
Nagy László József intézményi referensnek címezve.

A borítékon kérjük feltüntetni:       „Fiatal Zuglói Sportolók Díj” 2021.

A pályázatok benyújtási határideje:   2021. október 19. (kedd) 11.30 óra

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

Az a pályázat, mely

  • határidőn túl érkezett be, vagy
  • a sportági szakszövetség eredményéről szóló igazolást, vagy
  • a sportegyesületi tagságáról szóló igazolást, vagy
  • a lakcímigazoló kártya másolatát nem tartalmazza,

értékelés nélkül elutasításra kerül.

A pályázatokról a kiíró dönt, az elbírálást követően a döntésről a pályázók elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat kiírójától.

A pályázat letölthető a www.zuglo.hu oldalról, (mely a Hivatal / Pályázatok / Önkormányzat által kiírt pályázatok útvonalon érhető el), vagy átvehető a hivatal ügyfélszolgálatán.

Pályázattal kapcsolatban további információ a 8729-396-os telefonszámon, illetve a nagy.laszlo@zuglo.hu címen kérhető.

Budapest, 2021. október 1.

Hevér László György s.k.
a Népjóléti Bizottság Elnöke


Letölthető dokumentumok:

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb