Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közmeghallgatást tartott a képviselő-testület

Az önkormányzat jövő évi fejlesztési tervei, a kerékpárút-hálózat bővítése, a forgalomnövekedés és az új lakások építésének összefüggései – ezek a kérdések foglalkoztatták leginkább a képviselő-testület éves közmeghallgatásán megjelenteket. Ezen túlmenően többen is érdeklődtek a társasházi pályázatokról, a klímastratégia megvalósulásáról és az Egressy tér rekonstrukciójáról is.

A kerületvezetés a közmeghallgatás kezdetén jelezte, hogy Zugló leendő új városközpontjával kapcsolatban nagyon sok kérdés érkezett. A téma kiemelt fontossága miatt ezek precíz megválaszolása a fórum keretein belül nem oldható meg, ezért minden kérdezőnek írásban adnak részletes választ, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel a zuglo.hu oldalon is közzétesznek.

A lakosság egyéb kérdéseire a fórum keretében a polgármester, az alpolgármesterek, a hivatali szervezeti egységek, illetve az önkormányzati cégek vezetői reagáltak.

Társasházak támogatása

A válaszokból kiderült, hogy a legalább hat lakásos és 1990 előtt épült társasházi- és szövetkezeti lakások lakói továbbra is pályázhatnak az önkormányzatnál külső hőszigetelésre, ha a lakók vállalják a rájuk eső költséget. Azt is elmondták, hogy 25 lakásig 2,5 millió, 26 lakás fölött 5 millió forint támogatást lehet elnyerni. A dotáció mértéke nem haladhatja meg a beruházás 50 százalékánál. Eddig 504 társasház összesen 1,1 milliárd forint támogatást kapott.

Transzparens a közmeghallgatáson

A fórumon az Öv utca 137. lakástulajdonosai megtudhatták, hogy a Hermina Bau-val folytatott birtokbavételi vitájukba sem az önkormányzat sem pedig a kormányhivatal nem avatkozhat be, mert nincs illetékességük az ügyben, az ingatlanvásárlók a jogukat csak polgári peres úton tudják érvényesíteni. A cég magatartása miatt Zugló szocialista országgyűlési képviselője törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a Parlamentben, de a Ház érdemben nem foglalkozott az indítvánnyal.

A rendezvényen az is elhangzott, hogy az épületmagasságot növelő, több lakószintes tetőterek építésének megakadályozására a városképvédelmi rendelet és az építési szabályzat is csak egyszintes tetőteret engedélyez. A közmeghallgatás résztvevői továbbá arról is tájékoztatást kaptak, hogy Zugló önkormányzatának jelenleg 68 üres telke van. A kerületi ingatlanok bérbeadását pedig a képviselő-testület által elfogadott rendelet szabályozza.

Fejlesztések

A válaszadók azt is elmondták, hogy a jövő évi fejlesztéseket a 2022-es költségvetés fogja tartalmazni. Az Egressy tér rekonstrukciója szerepel az újév tervei között. Zuglóban az elmúlt tíz évben évente átlagosan 146 lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt. Ennek a következménye, hogy a városrész lakosságának átlagéletkora nő, lakóinak száma a statisztikai adatok szerint viszont csökken, mert a fiatalok – ingatlanmegújítás hiányában – nem találnak az igényüknek megfelelő lakást és az agglomerációba költöznek, ahonnan a kerület forgalmát jelentősen megnövelve autóval jönnek dolgozni és hozzák a gyermekeiket iskolába, vagy óvodába. Ennek okán növekszik a tömegközlekedési eszközök menetideje, ugyanakkor például az Egressy úton nincs lehetőség buszsávot építeni. A közlekedési helyzet javítására várhatóan jövőre elkészítik Zugló közlekedési koncepcióját, amely figyelembe veszi az új építkezések forgalomnövelő hatását is.

A városvezetés azt is elmondta, hogy zuglói kerékpárutak főként ott szakadnak meg, ahol nem kerületi tulajdonban lévő útba csatlakoznak.  Zuglónak van kerékpáros stratégiája, amit társadalmi vitára bocsátanak a zuglo.hu oldalon, melynek lezárása után majd egyeztetnek a fővárossal és a Budapest Közút Zrt.-vel. A kész dokumentumot pedig a képviselő-testület fogja jóváhagyni. Az önkormányzat az elmúlt években már számos helyen létesített kerékpár támaszokat és jövőben is helyez ki ilyeneket az igények és a lehetőségek figyelembevételével.

Horváth Csaba és Hajdu Flórián a közmeghallgatáson

A fórumon megjelentek arról is tájékoztatást kaptak, hogy egy közelmúltban végzett felmérés szerint a zuglóiak 95 százaléka szükségesnek tart egy új orvosi szakrendelőt. Az Örs vezér terei és a Hermina úti rendelő felújítása legalább 6 milliárd forintba kerülne. Ennyiből egy új, modern, magasabb szintű szakellátást biztosító létesítmény építhető, amely a koncentráció következtében integrált ellátást nyújthat és jelentősen enyhítheti az egészségügyben meglévő humánerőforrás hiányt is. Egy ilyen létesítmény számára a kerület közepén lévő Bosnyák tér a legalkalmasabb. E hely mellett szól az is, hogy a közelében működik az Uzsoki Utcai Kórház. Az Örs vezér tere környéki lakótelepeken élők számára az alap orvosi ellátás helyben tartanák. A mozgásukban korlátozottakat pedig az önkormányzat továbbra is kisbusszal szállítaná a szakrendelőbe.

Környezetvédelem

A vitaesten arra is fényderült, hogy Zugló 2030-ig szóló klímastratégiával rendelkezik, melynek feladatait éves lebontásban valósítják meg. A klímastratégia része az is, hogy ahol lehet, a burkolt felület helyett zöldterület legyen. Hogy ez hol valósítható meg, annak felmérését jövőre végzik el, viszont Zuglóban már elkészült a fakataszter, amelyet kiterjesztenek az intézményekre is.

A fórumon megjelenteket arról is informálták, hogy az önkormányzat rendszeresen indul a klímavédelemhez kapcsolódó Európai Uniós pályázatokon, azonban ezeken általában csak kisebb mintaprojektek megvalósítására lehet támogatás nyerni. Az önkormányzat elemben lehetőségeihez mérten továbbra is támogatja a társasházak energiahatékonyságot növelő beruházásait, azonban elsőbbséget élvez egy-egy lakóházban hirtelen fellépő, nagyköltségű vészhelyzet elhárítása.

Horváth Csaba polgármester rendezvényzáró felszólalásában kiemelte: az elmúlt 30 évben nagy változások voltak Zuglóban, azonban a kerület zöld jellegét megtartotta, ma is minden lakosra 20 négyzetméter zöldfelület jut. A dugókat főként az agglomerációból érkező járművek okozzák, éppen ezért olyan várospolitikára van szükség, amely helyben tartja az embereket, ugyanakkor olyan szolgáltatásokat nyújt a számukra, amelyek eléréséhez nem kell messzire menniük, nem kell az autójukat igénybe venniük.

A polgármester úgy vélte, a szélesebb utak csak nagyobb járműforgalmat generálnak, viszont a jóminőségű kerékpárút-hálózat megvalósítása, amelyen bárhová el lehet jutni forgalomcsökkentő tényező lehet. A városvezetés célja, hogy a kerületben több park és pihenőterület létesüljön, ennek része a Rákos-patak revitalizációja, de az is fontos feladat, hogy a kerület elöregedett házai megújuljanak, vagy újak váltsák fel azokat az itt élők megtartására.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb