Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Cseperedő kerékpártúra

A zuglói Cseperedő óvoda pedagógusai minden májusban – gyereknap környékén – kerékpártúrát szerveznek a gyerekeknek és a szülőknek. Az ovi felhívására 2019-ig összesen nyolc alkalommal pattantak nyeregbe az ovisok és a szüleik. Aztán jött a pandémia, illetve az azzal járó két éves szünet, így a mostani, immár kilencedik kerékpártúrát nagyon várták már a cseperedők. Idén közel 140 kerékpáros kisgyerek és szülő indult el a nagy túrára, amely a Cseperedő Óvodától a Rákos-patakig, majd annak mentén a Szugló utcáig, onnan visszafordulva pedig ismét a Lengyel utcai óvodáig tartott.

Fotó: Balogh Róbert

Volt, aki rollerrel, más lábbal hajtós biciklivel, az ügyesebbek pedig három vagy kétkerekű gyerekbicajokkal tették meg ezt a körülbelül háromkilométeres távot. Ekkora mennyiségben óvodás kisgyerek csak elvétve szokott kerékpározni a kerületben, ezért a Cseperedő Óvoda biciklitúrájának útvonalát az előző évekhez hasonlóan idén is a kerületi rendőrkapitányság járőrei és a Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai, illetve a kerületi polgárőrök és a ZKNP munkatársai biztosították, míg a túrát hagyományosan Tomis Károly zuglói rendőr főtörzszászlós, körzeti megbízott (volt óvodai szülő) vezette, aki előzetesen fel is készítette a résztvevőket a rájuk váró közlekedési helyzetekre.

Fotó: Balogh Róbert

A túrát tíz évvel ezelőtt egy egészségnevelési program ihlette meg, és mára az oviban az egyik leginkább várt eseménnyé vált. Az idei gyereknapi program hagyományosan nem csak kerékpártúrából állt. Az ovisok ugyanis délelőtt telerajzolták az aszfaltot az óvoda előtti járdán, illetve az Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola pedagógusi asszisztens-gyakornokaival csoportos játékokban vettek részt, a túrát követően pedig az óvodapedagógusok egy tombolát tartottak, melyen minden bicikliző kisgyerek egy-egy zsákbamacskát nyert.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb