Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Workshop az iskolai drogprevencióról a kerületek összefogásában

Az iskolai prevenció lehetőségeinek felkutatása volt a téma a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) által szervezett workshopnak. A kérdés azért különösen fontos, mert a tavaly elfogadott jogszabály értelmében prevenciót végző szervezetek sem tarthatnak előadást az intézményeken.

Iskolán kívülre, könyvtárakba, közösségi terekbe, gyerek-ifjúsági táborokba lehet lebonyolítani ezeket a foglalkozásokat, vagy pedig a szülőkön, a pedagógusokon keresztül lehet eljutni a gyerekekhez – ötleteltek a szakemberek, akik többek között Pesterzsébetről és Ferencvárosból is érkeztek a Zuglói Civil Házba.

A résztvevők az utóbbi csoport, vagyis a pedagógusok megszólításának lehetőségeit vették számba. Arra jutottak, hogy személyes kapcsolatot kell kiépíteni az igazgatókkal, iskolapszichológusokkal, a védőnőkkel, a tankerülettel, és rendhagyó formában, de meg kell jelenni a szülői értekezleteken is. A szakemberek szerint fontos még, hogy egy-egy közösségben megtalálják a hiteles embereket.

KEF pódiumbeszélgetés 2022. - fotó

Fotó: Subits-Tóth Gergő

A jelenlévők a programok mellé forrás biztosításának lehetőségein is gondolkodtak. Hisznek az alulról szerveződő kezdeményezésekben, az érintettek támogatásában, a segítő szándékban, az elkötelezettség erejében és a cégek társadalmi felelősségvállalásában.

Sokacz Anikó, a helyi KEF elnöke elmondta, eredetileg egy újabb konferenciát szerettek volna tartani, de egyáltalán nem bánja, hogy workshop lett belőle, mert így szerinte hatékonyabban tudtak dolgozni, mindenki sokkal motiváltabb lett.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb