Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Közösen ápolják a hős rendőr emlékét

Idén is megtelt emlékezőkkel a zuglói rendőrkapitányság kertje. A 12 évvel ezelőtt hősi halált halt Radovic Dusán tiszteletére állított kopjafa előtt felesége, lánya, kollégái, barátai, rendőri vezetők rótták le kegyeletüket.

A zuglói kapitányság tavaly is kiemelkedő munkát végzett, mint ahogyan te is tetted, Dusán – mondta beszédében Markó Attila rendőr dandártábornok, rendőrségi tanácsos, Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese. – Azt kérem a kollégáktól, hogy továbbra is úgy tegyék a dolgukat, ahogy egykor Dusán a szolgálati évei alatt: méltósággal, szakmai alázattal, emberként és rendőrként egyaránt.

Fotó: Balogh Róbert

Markó Attila szerint az elmúlt 12 év a bizonyítéka annak, hogy egy közösséget mennyire összekovácsol egy barát, kolléga, férj, apa elvesztése, aki élete feláldozásával szolgálta hazáját.

Kardos Pál, a Zuglói Önkormányzati Rendészet igazgatója hangsúlyozta, számos szál köti össze Radovic Dusánt és a megjelenteket.

– Szerencsések vagyunk, hogy olyan ember is tagja a közösségünknek, mint Dusán. Igen, jelen időben, mert minden nap velünk van. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy közösen ápoljuk emlékét még akkor is, ha fájdalmas – hangzottak Kardos Pál szavai.

A hagyományokhoz hűen a megemlékezés koszorúzással zárult. Mások mellett Czirják Róbert Péter alezredes, a zuglói kapitányság vezetője, Kremmer György Zsolt rendőr ezredes, az I. kerületi kapitányság vezetője, Horváth Zsolt alpolgármester és Kovács-Csincsák László, a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. ügyvezető igazgatója helyezte el az emlékezés virágait. Az ünnepséget Kéri György skót dudás előadása zárta.

Fotó: Balogh Róbert

Mint 12 éve minden esztendőben, idén is megrendezték a Radovic Dusán emléktornát.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb