Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A Sárrét parkban tartott fogadóórát az önkormányzat

Folytatták közterületi fogadóórájukat Zugló választott tisztségviselői. Ezúttal a 7. számú önkormányzati választási körzetben, a Sárrét parkban várták az érdeklődőket.

Már csak kíváncsiságból is sokan megálltak annál az információs sátornál, amely az Ungvár utca – Miskolci út kereszteződésében levő élelmiszerbolt előtt lett felállítva. Aki megállt, azt pedig rögtön egy kis meglepetéssel (két energiatakarékos LED-izzóval) ajándékozták meg.

Nagyon sikeresek ezek a találkozások – mondta Horváth Csaba polgármester, aki november 25-én Rózsa András, Hajdu Flórián és Horváth Zsolt alpolgármesterekkel, valamint az önkormányzati cégek vezetőivel immár második alkalommal települt ki valamelyik zuglói közterületre, hogy személyesen is találkozhasson a választókkal.  – A zuglói emberek értékelik, hogy nem kell bejönniük a hivatalba, ha valamilyen problémájuk van, hanem azt közvetlen formában is elmondhatják nekünk.

S hogy milyen problémákkal keresték az önkormányzatot november 25-én a Sárrét parkban?
Sajnos, a legtöbb kérdés az önkormányzati támogatásokra irányult – mondta a körzet önkormányzati képviselője, Pécsi Diána. – Hamar kiderült, hogy rosszabbodott a lakosság anyagi helyzete, az átrak drasztikus emelkedése miatt sokan megélhetési gondokkal küszködnek. Ezen kívül néhány járdaproblémára, illetve az illegális szemetelésre is felhívták a figyelmünket.

Fotó: Balogh Róbert

Az utcai fogadóórák a jövő héten is folytatódni fognak, az utolsó rendezvény december 11-én lesz.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb