Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
november 19. kedd, Erzsébet

A fagyok beálltáig még lehet ültetni

Még mindig sokan gondolják, hogy a hideg idő beköszöntével már nem szabad ültetni, metszeni, mert megfagynak a növények.

Megyeri Szabolcs, a kerület főkertésze hangsúlyozta, novemberben és decemberben nem fagynak el a növények, hiszen nedvkeringésük lelassul, leáll, éppen ezért ez az időszak tökéletesen alkalmas a növények telepítésére, ültetésére. – A fagyok beálltáig, vagyis addig, amíg az ásót bele tudjuk nyomni a földbe, nyugodtan végezhetünk ilyesfajta munkát – magyarázta a főkertész, aki rámutatott: év végén a nagyobb felületeket, például a gyümölcsfákat, sövényeket elő lehet metszeni, de a precíziós munkát érdemes tavaszra hagyni.

A lehullott levelekkel kapcsolatban azt mondta, a legjobb, ha az évelő növények, fák tövéhez húzzák a kerttulajdonosok. A téli takaróként szolgáló avar pedig a sünöknek is otthont biztosít.

Megyeri Szabolcs azt javasolja, ha valaki a kerületben járva olyan növényt lát, ami ősszel is díszít, akkor ültessen a saját kertjébe is olyat, mert mint fogalmazott, fontos kertépítészeti cél, hogy ősszel is színes, látványos legyen az udvar.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.