Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A hitellehetőségekkel ismerkedtek a zuglói vállalkozók

A Széchényi Kártya Folyószámlahitelről, a cégek költségeinek csökkentéséről, illetve a jelenleg futó pályázatokról tartottak tájékoztatót június 2-án a Zuglói Civil Házban a kerületi vállalkozóknak.

Az eseményt Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok, önkormányzati képviselő nyitotta meg. A köszöntőt követően Martinecz Miklós, a VOSZ-BESZ Zrt. vezérigazgatója a Széchényi Hitelkártyáról, illetve a vállalkozások hatékony költségcsökkentési lehetőségeiről tartott ismertetőt. Az előadó kiemelte, a hitelkártya azért előnyös a vállalkozók számára, mert az Állami Hitelgarancia Zrt. a felvett kölcsön 80 százalékára ad biztosítékot, így a bankok számára kisebb a kockázata és könnyebben adnak hitelt. Hozzátette, a Széchényi Kártya meglehetősen rugalmas, a vállalkozói élet minden területére kínál hitelmegoldást, hozzájutni azonban csak a Széchenyi Kártya pontokon keresztül lehet.

Magyar Krisztina, a Goodwill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. munkatársa a közép-magyarországi vállalkozásoknak szóló pályázatokkal ismertette meg a rendezvényen megjelenteket. Elmondása szerint a feltételeknek megfelelő cégek többek között kapacitásbővítés, vállalkozásfejlesztés, piacon megjelenés, innováció, kutatásfejlesztés, illetve energetika területén pályázhatnak támogatásra. Ezt a Széchenyi 2020 program keretében igényelhetik.

Az ismertetőket követően a rendezvény résztvevői kérdéseket tehettek fel, illetve a helyi vállalkozók megbeszélhették problémáikat az önkormányzat képviseletében jelen lévő Hajdu Flórián alpolgármesterrel. A rendezvényen megjelent Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője és több kerületi önkormányzati képviselő is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb